2015. augusztus 03., hétfő 14:57

„Az út, maga a cél!” Kiemelt

Az első történelmi triatlonversenyt 1974-ben, San Diegoban rendezték, azonban térhódítása, az 1978-as Hawai Iron Mannel kezdődött. Magyarországra majdnem egy évtizeddel később jutott el, Szombathely adott otthont az ősbemutatónak. Ahhoz képest, hogy az első nagyatádi embertpróbáló verseny szervezői 1990-ben még maguknak is feltették a kérdést, hogy „vajon lesz-e egyáltalán induló ezen az őrültségen...” az idei évben már a 25. jubileumát ünnepelte, sőt, nemzetközi versennyé nőtte ki magát, köszönhetően Dr. Herr Gyulának és csapatának. Él a városunkban egy fiatalember, Vukman Gyula, a „BARBÁR” aki már másodszor teljesíti ezt a nem mindennapi versenyt.

- Honnan jött az ötlet, hogy egy rendőr főtörzsőrmester – bár a rendőröknél alapvető feltétel a megfelelő fizikai állapot - egy ilyen nehéz versenyt válasszon?
- Gyékényesen nőttem fel, és aki ismeri a verseny forgatókönyvét, az tudja, hogy az Extrém Man első versenyszámának, az úszásnak, a Kotró adja a helyszínt. Aki a településen megfordul, évek óta óhatatlanul találkozik a népszerűsítő plakátokkal, tudja, hogy van ilyen verseny. Ezen kívül valóban, a munkám is egyfajta erőteljes fizikai felkészültséget feltételez, én pedig nem szerettem volna soha a „pocakos rendőrök” közé tartozni.DSC 3539

- Milyen részekből áll ez a sportág?
- Tulajdonképpen nem más, mint egy hosszú távú triatlon...A hivatalos távok 3,8 km úszás, 180 km kerékpározás és 42 km (maratoni táv) futás.

- Mikor indultál először Extrém Man versenyen?
- Tavaly vettem részt először a versenyen, limitidőn belül teljesítettem (16 óra, 30 perc) a távokat, 16 óra, 17 perc alatt. A verseny nem volt sima, 2 súlyos izomgörccsel kellett megküzdenem.

- Hányan indultak az idei versenyen?
- A rajtlista alapján 688-anneveztek, ebből 620 fejezte be a versenyt.

- Hogyan tudsz készülni erre az extrém versenyre?
- Ez nem olyan egyszerű...van egy állandó munkahelyem, rendőr vagyok. Emelett van egy engedélyezett másodállásom a Városi Önkéntes Tűzoltóságnál. A fennmaradó időmet kell jól beosztanom. Persze kiesnek még az éjszakai ügyeletek másnapjai is. Egyedül edzek, felhasználva a tavalyi tapasztalatokat.

- Milyen segítsDSC 3564éged van? Gondolok itt a felkészülésnek mind a baráti, erkölcsi, mind az anyagi oldalára.
- Ez a sport nem csak rám ró nagy terhet, hanem a családomra is. Ebből a szempontból nagyon szerencsésnek mondhatom magam, hiszen mind a családom, különösen a nővérem és a sógorom, barátnőm, Lapatinszki Anita, mind a barátaim maximálisan mellettem állnak, megértőek a mindennapokban és a versenyeken is. Egy hosszú távú edzés után nem vagy annyira hadra fogható...mondjuk a fűnyírásban...De el kell mondanom azt is, hogy verseny közben mennyire jó teljesítményfokozó, szinte adrenalinbomba egy-egy jó szó, egy kiabálás, vagy egy felirat az aszfalton, hogy „Hajrá Gyula!”

- Persze az anyagi oldalról sem feledkezhetünk meg! Ki támogat téged abban, hogy elindulhass ezeken a versenyeken?
- Mindamellett, hogy a jól végzett kitartó munka meghozza a gyümölcsét, az Extrém Man egy technikai sportág, melynek nagyon magasak az anyagi igényei. Gondolok itt például a jó minőségű futócipőre (40 000ft), ruházatra, a kerékpárra (akár 2,5 millió!), vagy a nevezési díjakra, táplálék kiegészítőkre. Ezt nem tudom egyedül biztosítani. Segítőm a Super Women’s SKK egyesületén keresztül, Csurgó városa. Nélkülük, nem működött volna.

- Az idei versenyen - a második legjobb egyéni javítással - 2 órát sikerült lefaragnod a tavalyi eredményedből. Már rutinosabban versenyzel?
- Igen.. a tavalyi versenyen összegyűjtött tapasztalatom segítségével a felkészülésem jobb volt, saját magamnak is titokban ezt az időt tűztem ki célul. Végül 14 óra, 1 perc alatt sikerült befejeznem a versenyt.

 - Van-e szerinted ennek a sportnak olyan hozadéka, amit hasznosítani tudsz a mindennapokban, vagy akár a munkád során?
- Igen, maximálisan! A kitartás, a küzdeni tudás, a fizikai erő magas szintje a munkámban nagyon sok segítség. A versenyzés során számomra is beigazolódott a mondás, miszerint: minden fejben dől el! Csak akarni kell!

- Mit gondolsz, a példádon felbuzdulva akadnak-e majd városunkban követőid?
- Igen! A versenyre való felkészülés időszakában is, és most, a verseny után többen jelezték, hogy szívesen kipróbálnák, megmérettetnék magukat. Egyre több ismerőst látok futni a méltán népszerű rekortán futópályán. Dr. Herr Gyula mondatai csengenek a fülemben. Ahogy teltek az évek a nagyatádi Extrém Man verseny egy próbálkozásból nemzetközi versennyé nőtte ki magát, egyszer csak észrevette a rengeteg versenyzőt és azt mondta: „ki hívta ide ezeket az embereket?” Nem kell hívni, a verseny hangulata, kihívás, az önmagunkon való felülemelkedés, határaink legyőzése, a sportolók egymás iránti tisztelete, önmagáért beszél. Az idei versenyen először állt rajthoz például Kovács Koko István is.

A Csurgó és Környéke Közéleti és Kulturális havilap szerkesztősége és olvasói nevében sok szeretettel gratulálunk Extrém teljesítményedhez, jó felkészülést a következő megmérettetésre, várjuk a folytatást!

BV

Megjelent: 3064 alkalommal Utoljára frissítve: 2015. augusztus 03., hétfő 18:29

Események

P dec. 13 @ 4:00PM - 12:00AM
Advent Csurgón
Szo dec. 14 @ 3:00PM -
Advent Csurgón - december 14.
Szo dec. 14 @ 4:00PM - 12:00AM
Advent Csurgón
V dec. 15 @ 4:00PM - 12:00AM
Advent Csurgón
H dec. 16 @ 4:00PM - 12:00AM
Advent Csurgón
K dec. 17 @ 4:00PM - 12:00AM
Advent Csurgón
Sze dec. 18 @ 4:00PM - 12:00AM
Advent Csurgón
Cs dec. 19 @ 4:00PM - 12:00AM
Advent Csurgón
P dec. 20 @ 4:00PM - 12:00AM
Advent Csurgón
Szo dec. 21 @ 5:00PM -
II. Alsoki traktoros fényfelvonulás

Eseménynaptár

Előző hónap December 2024 Következő hónap
H K Sz Cs P Szo V
week 48 1
week 49 2 3 4 5 6 7 8
week 50 9 10 11 12 13 14 15
week 51 16 17 18 19 20 21 22
week 52 23 24 25 26 27 28 29
week 1 30 31

Időjárás

Unknown

6°C

Csurgó

Unknown

Páratartalom: 62%

Szél: 3.22 km/h

  • 24 Márc 2016

    Tiszta 9°C 0°C

  • 25 Márc 2016

    Részben felhős 12°C 4°C