2020. máj. 14., csütörtök 17:04

Vitamincsomagot adományoztak a Csurgói Városi Szociális Intézménynek Kiemelt

Füstös János Csurgó Város polgármestere május 13-án, a Magyar Református Szeretetszolgálat adományaként 100 darab multivitaminból álló csomagot adott át a Csurgói Városi Szociális Intézménynek.

Füstös János elmondta: a Magyar Református Szeretetszolgálat 100 darab multivitamint adományozott városunknak, ami Zabundia Szilvia intézményvezető asszonyon keresztül a Csurgói Városi Szociális intézményhez került. Ez a 100 darab vitaminból álló csomag azt gondolom nagyon fontos, hiszen folyamatosan hangsúlyozzák, és azt hallhatjuk, hogy az idősebb korosztály az, amelyet a leginkább védeni kell, és az immunrendszerük számára fokozottan biztosítani kell, hogy minél erősebb legyen, és mindenféle vírusnak ellenálló. Ezért az intézményvezető asszonnyal is egyeztetve, ez a vitamincsomag a nappali ellátásba, illetve a házi segítségnyújtásba beletartozó 100 családot érintve, 100 személyhez fog kerülni.

DSC 2292

Azt gondolom, hogy ez egy nagyon-nagyon fontos támogatás, hiszen fontos, hogy az egészségünket ilyen formában is tudjuk védeni. Szeretném megköszönni a Magyar Református Szeretetszolgálatnak a támogatását, és az adományát, illetve itt szeretném felhívni a figyelmet mindenkinek, arra vonatkozóan, hogy a szeretetszolgálat felé lehet beküldeni egyéni kéréseket is. Én egyeztettem a szolgálat vezetőjével. Ők általában nagyobb közösségeknek kevésbé, inkább egyénileg, személyeknek adnak támogatást. A jobbadni.hu honlapon található egy adatlap, ennek a kitöltése után lehet egyénileg, támogatást igényelni a rászorulók részére. Ennek a kitöltésében, illetve az elküldésében a Csurgói Városi Szociális Intézménynek a dolgozói segíteni fognak. Akinek ilyen jelegű kérése, kérdése, esetleg problémája van, az forduljon bizalommal az intézményhez, és azoknak a dolgozóihoz - hangsúlyozta Csurgó polgármestere.

Az átadást követően Zabundia Szilvia intézményvezető asszony köszönetét fejezte ki.

Megjelent: 2532 alkalommal Utoljára frissítve: 2020. máj. 14., csütörtök 19:28

Események

Szo dec. 06 @12:00AM
Múzeumi adventi ablakok
V dec. 07 @12:00AM
Múzeumi adventi ablakok
H dec. 08 @12:00AM
Múzeumi adventi ablakok
K dec. 09 @12:00AM
Múzeumi adventi ablakok
K dec. 09 @12:00AM
Múzeumi karácsonyi foglalkozás
Sze dec. 10 @12:00AM
Múzeumi adventi ablakok
Cs dec. 11 @12:00AM
Múzeumi adventi ablakok
P dec. 12 @12:00AM
Múzeumi adventi ablakok
Szo dec. 13 @12:00AM
Múzeumi adventi ablakok
V dec. 14 @12:00AM
Múzeumi adventi ablakok

Eseménynaptár

Előző hónap December 2025 Következő hónap
H K Sz Cs P Szo V
week 49 1 2 3 4 5 6 7
week 50 8 9 10 11 12 13 14
week 51 15 16 17 18 19 20 21
week 52 22 23 24 25 26 27 28
week 1 29 30 31
Előző hónap Január 2026 Következő hónap
H K Sz Cs P Szo V
week 1 1 2 3 4
week 2 5 6 7 8 9 10 11
week 3 12 13 14 15 16 17 18
week 4 19 20 21 22 23 24 25
week 5 26 27 28 29 30 31

Időjárás

Unknown

6°C

Csurgó

Unknown

Páratartalom: 62%

Szél: 3.22 km/h

  • 24 Márc 2016

    Tiszta 9°C 0°C

  • 25 Márc 2016

    Részben felhős 12°C 4°C