2015. szeptember 13., vasárnap 13:02

Magyarországot körülölelő zarándoklat Kiemelt

Magyarországot körülölelő zarándoklat indult 2015. augusztus 15-én, Nagyboldogasszony napján Esztergomból keleti illetve nyugati irányba is.

A vállalkozó szelleműek naponta átlagosan 25 kilométert megtéve haladnak településtől településig zászlóátadással, és szüntelen imádkozással, védő korlátot húzva ezzel az országhatár mentén. A szervező, Kissné Rózsa Mária elmondása szerint a hosszú úton számtalan csodával, és megannyi újonnan csatlakozó társsal találkoztak a résztvevők, barátságra, új élményekre és egy örökre szóló emlékre szert téve ezzel. A zarándoklat célja, hogy minél többen csatlakozzanak, felülemelkedve a depresszión, és a legfontosabb, hogy térjenek vissza a keresztény gyökerekhez. Hitük szerint csak úgy lehet boldog jövője az emberiségnek, ha vissza talál Istenhez. Ennek elősegítéséhez minden célállomáson misével, és egy fél órás imaórával kezdeményeznek beszélgetést az ott élőkkel, akik erőre kapva, és pozitív szemlélettel térhetnek haza.

DSC 5122 netin

Csurgóra érkezve sem történt ez másképp, ahol már szeretettel várta őket Dr. Horváth József Csurgó Város alpolgármestere, hívők és barátok körében. A tiszteletükre Bálint Gábor katolikus plébános szentmisét tartott, amelynek keretein belül Füstös János Csurgó Város polgármestere feltűzte a város szalagját a zarándokok által hordott zászlóra.

Lőrincz Zsanett

Megjelent: 1126 alkalommal Utoljára frissítve: 2015. szeptember 25., péntek 13:32

Események

Eseménynaptár

Előző hónap Január 2022 Következő hónap
H K Sz Cs P Szo V
week 52 1 2
week 1 3 4 5 6 7 8 9
week 2 10 11 12 13 14 15 16
week 3 17 18 19 20 21 22 23
week 4 24 25 26 27 28 29 30
week 5 31

Időjárás

Unknown

6°C

Csurgó

Unknown

Páratartalom: 62%

Szél: 3.22 km/h

  • 24 Márc 2016

    Tiszta 9°C 0°C

  • 25 Márc 2016

    Részben felhős 12°C 4°C