2020. november 16., hétfő 08:25

A járvány elleni védekezés újabb intézkedéseiről tartott sajtótájékoztatót Füstös János polgármester Kiemelt

A koronavírus-járvány elleni védekezéshez kapcsolódóan hozott újabb intézkedések, Csurgót érintő hatásairól számolt be Füstös János Csurgó Város polgármestere november 13-i, pénteki sajtótájékoztatóján.

Nagy tisztelettel köszöntöm a csurgói nézőket! A mai napon sajtótájékoztatót tartok a járványügyi helyzetről. Egy október 28-i jogszabály alapján változott a karantén kötelezettség megállapításának a rendje. Ez alapján az ÁNTSZ nem hoz határozatot a karantén kötelezettség megállapításáról, így ezt az önkormányzatunk nem kapja meg, kizárólag a rendőrség és a háziorvos kapja meg ezeket az érintett személyre vonatkozóan, tehát hivatalos adatot, ahogy eddig ezt megtettem, most nem tudok mondani arra vonatkozóan, hogy hányan vannak járványügyi megfigyelés, illetve elkülönítés alatt.

Természetesen azért vannak információim, mind a lakosok tekintetében, mind az intézményben az intézmény dolgozóira vonatkoztatva. A szerdai napon életbe lépett néhány olyan jogszabály, amelyet azt gondolom, hogy önök is már nagyon jól ismernek. Az egyik legfontosabb és ezzel kapcsolatosan én is nagyon sok kérdést kaptam, arra vonatkozóan, hogy a maszk viselésnek a szabályai, hogy vonatkoznak Csurgóra, hiszen van egy olyan rendelkezés, miszerint a 10.000 fő feletti településeknek a polgármesterei, dönthetnek arról, hogy bizonyos területeket, közterületeket kijelölnek vagy akár az egész települést arra vonatkozóan, hogy hol kell szájvédő maszkot hordani. Ezúton szeretném tájékoztatni a lakosságot, hogy Csurgón ilyen intézkedés nem került bevezetésre, tehát Csurgó közterületein továbbra sem kötelező a szájmaszk használata. Azonban ugyanúgy ahogy eddig, intézményekben, üzletekben, közterületeken, gyógyszertárban, zárt helységekben továbbra is kötelező a szájvédő maszk használata, a közterületeken ugyanakkor tehát nem kötelező Csurgó városában. Arra kérek mindenkit, hogy tájékozódjon különböző felületeken arra vonatkozóan, hogy ha elutaznak más nagyobb városba, vagy más nagyobb településre, hogy ott milyen rendelkezések vannak. Hiszen van olyan 10.000 fő feletti település, ahol továbbra sem kötelező, van olyan, ahol azonban kötelező a szájvédő maszk használata.
Néhány dolgot szeretnék kiemelni a központi intézkedések közül. Tudjuk azt, hogy este 8 óra és reggel 5 óra között kijárási tilalom lépett életbe. Mindenkinek haza kell érnie este 8 óráig. Kijárási tilalom alól mentesülnek például, akik munkavégzés céljából tartózkodnak a közterületen. Nekem az a javaslatom, és arra kérek mindenkit, hogy kérjenek munkáltatói igazolást, nekem is van már, azzal kapcsolatosan, hogy legyen önöknél, ha munkába mennek, vagy onnét jönnek, legyen önöknél, hiszen igazoltatás az elkövetkezendő időszakban bizonyosan, hogy lesz ezzel kapcsolatban. Aztán, ahogy értesültünk róla, az éttermek bezártak, tehát nem fogadhatnak vendéget, azonban kiszállítás működik, itt a csurgói éttermeknél is. Én azt gondolom, hogy fontos az, hogy tájékozódjunk, és informálódjunk ezekről a helyekről. Az üzletek, gyógyszertárak, benzinkutak például 7 órától bezárnak, pontosan azért, hogy 8 órára mindenki hazaérkezzen.

DSC 8403 netin

Konkrétan az intézményekről, intézményeinkről néhány mondatot. A bölcsődével kapcsolatosan tudunk arról, hogy van kettő dolgozó, aki a járványban pozitív tesztet produkált. Ehhez kapcsolódóan egyeztetés van az ÁNTSZ-el, és így kevesebben is dolgoznak természetesen. Tehát akinek pozitív tesztje van, az nem dolgozik. A csökkentett létszám miatt, rövidített időben 7:30- 15:30-ig tudják fogadni a kisgyermekeket. Gyermekek között számottevő beteg nincs. Covid19-es pozitív fertőzött kisgyermekről nem tudunk. A gyermekek átadásakor hőmérséklet mérés történik. Gyermekek és a szülök esetében is, az átadó helységekben egyidejűleg, csak egy szülő tartózkodhat. Az óvodák tekintetében szintén volt olyan dolgozó, akinek pozitív Covid tesztje volt, és az ÁNTSZ-el egyeztetve nem került sor, csoport illetve tagintézmény bezárására, az óvodák a szokott rendben működnek, üzemelnek. A szülők nem mehetnek be az intézmény épületébe. A gyermekeket dolgozók veszik át az ajtóban, majd hőmérséklet mérést, kézfertőtlenítést alkalmaznak. A gyermekek között, számottevő beteg nincs, a szokásos, szezonális betegeken kívül. Covid 19-el fertőzött kisgyermekről nem tudunk, újabb beteg dolgozó nincsen. A városi szociális intézménynél, az intézmény a szokott rendben működik, a nappali ellátás kivételével. A klubok nem működnek, helyette az ételt kiszállítják, és otthoni segítéssel, bevásárlással, gondozzák az ellátottakat a dolgozók, és az ellátottak között egyelőre nincs beteg. A dolgozók folyamatosan el vannak látva védőfelszereléssel. Kesztyű, maszk, és a fertőtlenítőknek a használata most már gyakorlattá vált, az elmúlt hónapokban. A Napsugár szociális intézmény a szokott rendben működik, fokozott figyelmet fordítanak itt is, és minden intézménynél természetesen a járványügyi szabályok betartására. Kézfertőtlenítés, védőeszköz használata, hőmérséklet ellenőrzést végeznek dolgozókon, ellátottakon. Jelenleg nincs információnk sem a dolgozók, sem az ellátottak tekintetében arról, hogy beteg lenne. A családsegítő szolgálat esetében az intézmény a szokott rendben működik, kliens fogadó tér került kialakításra, az ügyfeleket csak ott fogadják a járványügyi szabályok betartásával. Hőmérséklet ellenőrzést végeznek a dolgozókon. A jelzőrendszeres ellátásban dolgozókat érinti, érintheti a kijárási korlátozás, hiszen ha hívást kapnak, időtől, idősávtól függetlenül nekik menni kell, segítségre kell sietni. Részükre a munkáltatói igazolás kiállításra került. Nem tudnak a dolgozók között arról, hogy beteg lenne. A könyvtár és a helytörténeti gyűjtemény a kormány döntésének értelmében, november 11-től várhatóan 30 napig, tehát december 11-ig nem látogathatók a városunkban sem. A TextLib könyvtári integrált rendszer 24 órában folyamatosan használható a továbbiakban, az online katalógus elérhető a honlapon. Távszolgáltatások 24 órában működnek. Az elektronikus könyvtárban egyre több a digitalizált dokumentum, tehát folyamatosan történik a digitalizálás. Könyvcsomag összekészítése elvitelre, vagy házhoz szállítással, ami már tavasszal is működött most is működik, a házhoz szállítást nem tiltja jogszabály, a járványügyi eljárások és szabályok betartása mellett. Illetve segítenek mindenkinek, akik a bezártság, vagy az egyedül lét miatt ezt igénylik. A visszahozott könyveket, újságokat az olvasók elhelyezhetik a bejáratnál lévő tárolókban. Lejárt kölcsönzéseket automatikusan hosszabbítják, késedelmi díjat nem számítanak fel. Sportcsarnok Kft.-re vonatkoztatva, szintén november 11-től a Történelmi Park muzeális részében a Csokonai kiállítás nem látogatható, ügyeletet tartanak, a szálláshely szolgáltatást üzleti, illetve munkavégzési célból továbbra is fenntartják. Jelenleg nincs vendég a szálláshelyen. A közösségi házban csak a dolgozók és az állandó bérlettel rendelkező szervezetek által meghatározott személyek tartózkodhatnak. Esküvők idején a kormányrendeletben meghatározott személyek tartózkodhatnak az épületben. Rendezvények tartása, kormányrendelet értelmében tilos. A sportcsarnokban csak versenysportot lehet folytatni, illetve a versenysportot űzők tartózkodhatnak a technikai személyzet mellett. A fitneszterem nem látogatható. A meccsek zárt kapusak, tehát sajnos üres nézőtér előtt kell játszani a hazai meccseket. Épp a mai napon került aláírásra egy együttműködési megállapodás a Magyar Kézilabda Szövetség, a klub illetve az önkormányzat és a Sportcsarnok Kft között, miszerint több kamerát fog a Magyar Kézilabda Szövetség felszerelni erre az időszakra. Ennek a működtetését, költségét is ők biztosítják, pontosan azért, hogy próbálják a hazai meccseket ezzel a fejlesztéssel, ezzel az együttműködéssel is biztosítani, hogy a csurgóiak, illetve a szurkolók, ha nem is sportcsarnokban, de a tv-n keresztül láthassák a sportolóknak a meccsét. Háziorvos és gyermekorvosi ellátás tekintetében, előzetes, telefonos egyeztetés alapján a Covid19 gyanúval nem rendelkező betegeket fogadják a rendelőben. A betegváró helységben nem megengedett a várakozás. Receptek felírására elektronikus úton van lehetőség. Tehát hasonlóan a tavaszi időszakhoz. Még arról szeretném tájékoztatni a lakosságot, hogy továbbra is lehetőség van az influenza elleni védőoltás kérésére, elegendő oltóanyag van az orvosoknál, tehát elegendő oltóanyag áll rendelkezésre. A védőnőknél, előzetes telefonos egyeztetés alapján folynak a tanácsadások. Csak egészséges gyermeket és szülőt fogadnak a tanácsadáson. Hőmérsékletmérést alkalmaznak. Kérik a pontos időpontoknak a betartását. Itt is, illetve a szakellátásnál is, így megelőzhető az, hogy nagyobb tömegek alakuljanak ki. A családlátogatások nagyon indokolt esetben történnek. Egyébként elektronikus és telefonos úton tartják a kapcsolatot a családokkal a védőnők. A Csurgói Közös Önkormányzati Hivatalnál a személyes ügyfélfogadás szünetel. A hivatal dolgozói az ügyfelekkel kapcsolatos feladatokat elsősorban online formában, vagy telefonos megoldással tudják biztosítani. Előzetes telefonos időpont egyeztetést követően fogadják a halaszthatatlan, vagy személyes eljárást feltétlen indokoló ügyben eljáró ügyfeleket. Az önkormányzat épületében is, jogszabályból eredően kötelező a szájat és az orrot eltakaró orvosi szájmaszknak a viselése. Belépéskor kézfertőtlenítő használata kötelező. A hivatal portáján egyszerre maximum egy ügyfél tartózkodhat, a többi ügyfél a hivatal előtt, távolságtartási szabályok, másfél méter betartásával. És kérjük mindenkitől ezeknek a szabályoknak a betartását, hiszen tudom azt, hogy lehet, hogy hosszú már, hiszen tavasszal ez egy nagyon új dolog volt, aztán nyáron egy kicsit enyhültek ezek a problémák, legalábbis azt gondoltuk, és most ősszel szembesültünk azzal, hogy még inkább felfutóban van a járvány. Tehát arra kérek mindenkit, lehet, hogy már hosszú, lehet, hogy unalmas és nehéz is betartani ezeket a szabályokat, hogy nem látogathatjuk úgy a barátokat, szeretteinket, ismerősöket, ahogy eddig, illetve nem mehetünk úgy szórakozó helyekre. Mégis azt kérem mindenkitől, hogy ezeket a szabályokat tartsuk be, vegyük komolyan. Hiszen így tehetünk sokat a koronavírus terjedésének lassítása érdekében.

Illetve még egy intézmény, az uszoda. Az uszoda is kormányrendelet értelmében bezárt. Végére is értünk az intézmények során, hogy mik azok a változások, mik azok az ellátások, amiket remélhetőleg csak 30 napig kell alkalmazni. Még egyszer arra kérek mindenkit, hogy most már úgy látjuk, hogy közeledik a megoldás, hiszen egyre többen, több médiából értesülünk arról, hogy már elérhető távolságban van a vakcina, és azok a gyógyszerek, amelyekkel, ezzel a vírussal felvehetjük a harcot. Addig is kitartást, jó egészséget kívánok mindenkinek! Vigyázzanak egymásra! Köszönöm szépen!

Megjelent: 3383 alkalommal Utoljára frissítve: 2020. november 16., hétfő 08:51

Események

Nincsenek események

Eseménynaptár

Előző hónap Április 2024 Következő hónap
H K Sz Cs P Szo V
week 14 1 2 3 4 5 6 7
week 15 8 9 10 11 12 13 14
week 16 15 16 17 18 19 20 21
week 17 22 23 24 25 26 27 28
week 18 29 30

Időjárás

Unknown

6°C

Csurgó

Unknown

Páratartalom: 62%

Szél: 3.22 km/h

  • 24 Márc 2016

    Tiszta 9°C 0°C

  • 25 Márc 2016

    Részben felhős 12°C 4°C