Tisztelt lakosok, kedves érdeklődők!
Bizonyára Önök is látják, hogy városunkban, térségünkben önerőből és támogatásokból számos fejlesztés valósul meg. Csurgó Város polgármestereként, és a Csurgó Kistérségi Többcélú Társulás elnökeként, kollégáimmal azon dolgozom, hogy településünkön az életminőség folyamatosan javuljon. A következő két évben számos új beruházás fog megvalósulni.
Csurgó Város Önkormányzata számára fontos, hogy a lakosság első kézből értesüljön a következő évek terveiről. Ennek okán, nagy tisztelettel és szeretettel invitálom Önt 2017. március 28-án, 17:00 órakor a Csokonai Közösségi Házban tartandó lakossági fórum rendezvényünkre, ahol Füstös János Csurgó Város polgármestere és Szabó Sándor Csurgó Város alpolgármestere kíván minden érdeklődőt tájékoztatni a jelenlegi beruházásokról és a jövőbeli tervekről.
Bízom benne, hogy minél többen jelen leszünk a város számára meghatározó fórumon.
Megtisztelő jelenlétére feltétlenül számítok!
Csurgó, 2017. március 16.
Tisztelettel,
Füstös János s.k.
polgármester
A modernkori népvándorlás témájával szervezett előadást május 3-án a Civil Összefogás Fórum, valamint a Nagyatádi Erdélyi Kör Nagyatádon. Az esemény Dr. Orbán Csaba, a Nagyatádi Erdélyi Kör elnökének megnyitó gondolataival indult, melyet Szászfalvi László országgyűlési képviselő köszöntője követett. A térség országgyűlési képviselője beszédében felhívta a figyelmet az uniós kötelező betelepítési kvóta beláthatatlan következményeire és mindenkit arra biztatott, hogy a kvóta ellenes népszavazáson vegyen részt az ország megvédése érdekében. Az esemény ifj. Lomnici Zoltán szakmai előadásával folytatódott, aki tényadatok, továbbá a nemzetközi jogi helyzet vázolásán túlmenően számos konkrét esettel szemléltette, hogy csak a magyar kormány következetes migrans politikájával lehet megálljt parancsolni az illegális migrációnak.
Szeptember 24-én Füstös János polgármester, Grabant János kivitelező, valamint Kósa János projektmenedzser lakossági fórum keretében ismertette a Csurgói Sótonyi László Sport és Szabadidőcentrum
felújítása és bővítése elnevezésű projekt második ütemének részleteit.
A Csurgó városképét és turisztikai potenciálját jelentős mértékben meghatározó beruházás második szakaszában kialakításra kerülnek a csarnok elérhetőségét biztosító útvonalak, a hozzájuk tartozó csapadékvíz elvezetéssel és a megfelelő számú parkolóhelyekkel. Ugyanakkor a sportcsarnokkal összeköttetésben Városi Uszoda is létesül, mely a 25 méteres versenymedence mellett tanmedencével és szaunázási lehetőséggel is rendelkezni fog - hangzott el.
Az eseményen jelen volt Erdélyi Péter a Csurgói Kézilabda Klub ügyvezető igazgatója is, aki a szurkolók megértését és türelmét kérte a fejlesztésekkel kapcsolatban.
Szabó Balázs
P dec. 13 @ 4:00PM - 12:00AM Advent Csurgón |
Szo dec. 14 @ 3:00PM - Advent Csurgón - december 14. |
Szo dec. 14 @ 4:00PM - 12:00AM Advent Csurgón |
V dec. 15 @ 4:00PM - 12:00AM Advent Csurgón |
H dec. 16 @ 4:00PM - 12:00AM Advent Csurgón |
K dec. 17 @ 4:00PM - 12:00AM Advent Csurgón |
Sze dec. 18 @ 4:00PM - 12:00AM Advent Csurgón |
Cs dec. 19 @ 4:00PM - 12:00AM Advent Csurgón |
P dec. 20 @ 4:00PM - 12:00AM Advent Csurgón |
Szo dec. 21 @ 5:00PM - II. Alsoki traktoros fényfelvonulás |
6°C
Unknown
Páratartalom: 62%
Szél: 3.22 km/h
9°C 0°C
12°C 4°C