Második éve elevenítették fel a Pünkösdi Búcsú és Máriás-kúti Vásár közel 800 éves múltra visszatekintő hagyományát. A Csurgói Szentlélek Templomban megtartott szentmisét követően a résztvevőket Vargáné Hegedűs Magdolna ismertette meg a Máriás-forrás legendájával. A búcsújárók megáldása után Szabó Sándor alpolgármester köszöntötte az ünneplőket.

DSC 5513 netin

"Tisztelt ünneplő közösség, kedves testvérek!

Csurgó Város Önkormányzata nevében tisztelettel köszöntök mindenkit, aki megjelent ünnepségünkön! Külön szeretettel köszöntöm Stjepan Milinković polgármester urat, Gola és Zsdála polgármesterét és Nikola Benko atyát, aki kezdettől fogva mellénk állt és megértette a hívó szót. Természetesen köszöntjük a megjelent zsdálai vendégeket és azt hiszem, hogy mindannyiunk nevében köszönetet mondhatok azért a Teréz-napi búcsú emlékéért, ami a mai napig a szívünkben él. Nagyon sokan szokták emlegetni. Nem utolsó sorban köszöntöm a megjelent lovagokat is.

DSC 5520 netin

Amikor a csíksomlyói vonat elindult néhány nappal ezelőtt, a búcsúztató püspök azt üzente, hogy a zarándoklat nem más, mint találkozás Istennel, de a zarándoklat célja az is, hogy találkozzunk, mint ahogy ennek az immáron második éve felújított régi szokásnak, ahogy hallottuk a legendában, az a lényege, hogy találkozzunk egymással és a múltunkkal. A legendában hallhattuk, hogy mi történt IV. Béla menekülése közben és befogadták őt horvát testvéreink, sőt a családját előreküldvén a mai Split városában őrizték őket lovagok, hogy ne támadják meg. Az a legenda, amiből mi építkezni szeretnénk és építkeztek évszázadokon keresztül csurgói eleink, az mindenképpen tanulságos, mindenképpen Csurgó egyik legfontosabb lelki gyökere. Mert minden legendának van valamilyen tanulsága. Ennek a legendának három tanulsága van véleményem szerint. Egy az a mit Béla király tett, hogy lelkét, országát fölajánlotta a mindenhatónak Márián keresztül. A másik az, hogy a testvérek a menekülő királyt segítették. A harmadik az, hogy az a lelki erő, amit ő számára az imádság adott, segítette arra, hogy újra építse országunkat. Nekünk ma 800 év távlatában mi ebből a tanulság? Az egyik és egyben legfontosabb az, hogy lélekben és tettekben is Isten országát segítsük, hogy Isten országán, ahol mindannyian nyelvtől és nemzetiségtől függetlenül egymás testvérei lehetünk. Ez az egyik legfontosabb üzenet. A másik az, hogy nem lehetünk egyedül. Kellenek, hogy a szomszédjainkkal testvéri szeretetben legyünk. Ez napjainkban szintén nagyon fontos dolog. Nyílván az országot a történelem viharai során újra és újra kellett építeni, de ne erre várjunk, hanem a mindennapok építkezésére. A mindennapok építkezését a lelki építkezés előzi meg. Csak az tud igazán tartósan és maradandó módon építkezni, aki lélekben is épül.

A másik dolog, ami érdekes és számunkra fontos, szintén egy egyházvezető mondta néhány héttel ezelőtt, hogy az marad meg, amit igazán ünnepelünk. Amit nem ünnepelünk, az elveszik. S majd kétszáz évig ez a bizonyos Máriás-forrási búcsú elmaradt. Ennek nyílván várospolitikai, valamint talán az akkori belpolitikai viszonyok is adtak teret. De vissza kell nyúlni gyökereinkhez, hiszen jövőre 1000 éves lesz Csurgó. Az 1000 éves Csurgó egyik legfontosabb gyökere és pillére ez. Pál apostol a Római levélben írja azt, ha a gyökér szent, az ágak is azok. Legyünk büszkék e csurgói gyökérre és talán akkor az ágai is valósággá válnak. Isten legyen velünk és segítse tovább is munkánkat."

Szabó Sándor alpolgármester 2018. május 20-án elhangzott pünkösdi köszöntője.

Kategória: Hírek
Kategória: Hírek

Eseménynaptár

Előző hónap Március 2024 Következő hónap
H K Sz Cs P Szo V
week 9 1 2 3
week 10 4 5 6 7 8 9 10
week 11 11 12 13 14 15 16 17
week 12 18 19 20 21 22 23 24
week 13 25 26 27 28 29 30 31

Időjárás

Unknown

6°C

Csurgó

Unknown

Páratartalom: 62%

Szél: 3.22 km/h

  • 24 Márc 2016

    Tiszta 9°C 0°C

  • 25 Márc 2016

    Részben felhős 12°C 4°C