Tovább folytatódik Csurgó turisztikai komplexumának kivitelezése. A 2013 decemberében elkezdődött sport és turisztikai centrum első ütemében a Sótonyi László Sportcsarnok bővítése, továbbfejlesztése valósult meg, továbbá a Festetics Park teljes felújítása. Ezt követően elkészült a Városi Uszoda, a mostani fejlesztéssel pedig kiteljesedik a város turisztikai beruházása. A várhatóan 2019 augusztusában megvalósuló beruházás üzemeltetése 20 évre biztosított, mely komplex turisztikai szolgáltatásokat, továbbá számos új munkahelyet is jelent. Ismertette december 21-i sajtótájékoztatóján Szászfalvi László országgyűlési képviselő, valamint Füstös János polgármester.

DSC 5563 netin 1

Szászfalvi László országgyűlési képviselő hangsúlyozta: az egyik legfontosabb értéke és üzenete ennek a sport és turisztikai centrumnak az Csurgó és térségének turisztikai vonzerejének növelése. Több évtizedes álmunk és tervünk volt, hogy minél több olyan beruházást tudjunk megvalósítani, ami a turisztikai infrastruktúrát biztosítja, és ezzel képesek lehessünk arra, hogy minél több turistát tudjunk idevonzani Csurgóra. A másik következménye ennek az egész beruházásnak részben az építkezés ideje alatti munkahelyteremtés, részben pedig az építkezés utáni munkahelyteremtés, hiszen a beruházás számos új munkahelyet fog teremteni. Azt gondolom, hogy nagyon fontos terveket sikerült megvalósítanunk.

DSC 5563 netin 2

Füstös János Csurgó város polgármestere elmondta: egy örömteli esemény újra Csurgó életében. Folytatódik az a nagy beruházásunk, ami három évvel ezelőtt kezdődött el. December 7-én véglegesen aláírásra került az Aquaplus Kft-vel az a közbeszerzési tender, aminek alapján tovább folytatódhat a beruházás. Egy élményfürdő és egy szálloda épülése fog megvalósulni. A megépült uszoda mellett a keleti irányba tovább fog folytatódni a fejlesztés.

3000 nm2-en egy új élményfürdő fog épülni, összesen 5 medencével, egy 11nm2-es baba medence, egy 21 nm2-es benti, beltéri termálmedencével és egy 93 nm2-es élménymedencével, élményelemekkel és csúszdával. Ezek mind benti helyen kerülnek elhelyezésre. Kültéren is két medence kerül megépítésre, egy 231 nm2-es élménymedence szintén csúszdával és élményelemekkel és egy 35 nm2-es gyermekmedence, illetve gyógyászati részlegek is megépítésre kerülnek. Egy száraz és egy vizes gyógyászati részleg, fizioterápiás gyógy masszázs, gyógykezelések, mofetta kezelések és minden olyan gyógyászati kezelések, amelyek azt gondolom, hogy mindenféleképpen fontosak. Az Egészségügyi Centrummal, Orbán Csaba igazgató úrral már egyeztettünk és az elkövetkezendő időszakban is egyeztetni fogunk a közös együttműködési lehetőségről.

További 3300 nm2-en pedig egy négy csillagos szálloda fog megépülni 42 szobával, közel 100 férőhellyel, az azt kiszolgáló technikai, szociális és gazdasági blokkal. Ezzel a fejlesztéssel teljes lesz az a nagy turisztikai elképzelésünk, az a nagy álmunk, amelyet néhány évvel ezelőtt elkezdtünk. Azt gondolom, hogy nem csak Csurgó, hanem a térség életében is létre tudtunk hozni egy olyan nagy turisztikai attrakciót, amire a többi, városban épült, illetve térségben már jelenlévő turisztikai programot, megvalósult fejlesztést tudjuk hozzá csatolni. Ugyanakkor nagyon fontos, hogy nem csak egy újabb létesítménnyel és egy újabb nagy objektummal gazdagodik a város, hanem biztosított annak működtetése is, hiszen a közbeszerzési tender alapján 20 évig az Aquaplus Kft. fogja működtetni ezt a komplexumot, mely reménység szerint 2019 augusztusában átadásra is tud kerülni.

csurgo sportkomplexum

SZB

Kategória: Hírek

Csurgó Város Önkormányzat Képviselő-testülete, mint a Csurgói Sportcsarnok Üzemeltető Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság alapítója
pályázatot hirdet
a
Csurgói Sportcsarnok Üzemeltető Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Ügyvezető igazgató
munkakör betöltésére

Munkavégzés helye: Somogy megye, 8840 Csurgó, Sárgáti utca 18.

A vezetői megbízás határozott időre, 2018. január 1-től 2022. december 31-ig szól.

Foglalkoztatás jellege: Teljes munkaidő

A munkakörbe tartozó, illetve a vezetői megbízással járó lényeges feladatok:
A Csurgói Sportcsarnok Üzemeltető Nonprofit Kft. 100%-ban önkormányzati tulajdonú gazdasági társaság. A társaság fő tevékenysége az önkormányzati tulajdonú sportlétesítmény, közművelődési és turisztikai célú létesítmények üzemeltetésére és a városi sport, közművelődési és turisztikai célú rendezvények szervezésére irányul.

A Kft. ellátja a Sótonyi László Sportcsarnok (8840 Csurgó, Sárgáti utca 18.), közművelődési megállapodás alapján a Csokonai Közösségi Ház (8840 Csurgó, Széchenyi tér 1.) üzemeltetését és a Festetics Major, Történelmi Park (8840 Csurgó, Táncsics tér 2.) üzemeltetését.

A Csurgói Sportcsarnok Üzemeltető Nonprofit Kft. ügyvezető igazgató feladatainak ellátása, különösen:

  •  a társaság eredményes, hatékony és gazdaságos működtetése a hatályos jogszabályoknak, az alapító okiratnak, valamint a belső szabályzatoknak megfelelően, és az ehhez szükséges személyi és tárgyi feltételek biztosítása,
  • a munkáltatói jogok gyakorlása a Társaság alkalmazottai/munkavállalói tekintetében,
  • a társaság képviselete hatóságok előtt, valamint harmadik személyekkel szemben,
  • a Képviselő-testület által elfogadott éves üzleti tervben meghatározott célok megvalósítása,
  • a társaság vagyonának megőrzése, gyarapítása,
  • a Képviselő-testület szembeni elkötelezettség, együttműködés és kapcsolattartás,
  • saját vezetői és szakmai ismereteinek fejlesztése,
  • kapcsolattartás külső szervekkel, személyekkel, üzleti partnerekkel,
  • mindazon kötelezettségek teljesítése, feladatok ellátása, amelyeket a Ptk, egyéb jogszabályok, a Társaság alapító okirata, a Munkáltató belső szabályzatai, valamint a munkaszerződés az ügyvezetőre hárít.

Illetmény és juttatások: Az ügyvezető személyi alapbére: megegyezés szerint.
Csurgó Város Önkormányzatának Képviselő-testülete által meghatározott és jóváhagyott feladatok eredményes teljesítése esetén prémium illetheti meg a Képviselő-testület által meghatározott mértékben és módon.

Pályázati feltételek:
- felsőfokú végzettség,
- kultúra, sport vagy turizmus területén szerzett szakmai tapasztalat
- büntetlen előélet,
- magyar állampolgárság,
- B kategóriás jogosítvány

A pályázat elbírálásánál előnyt jelent:
- vezetői tapasztalat,
- helyismeret

Elvárt kompetenciák:
- Kiváló szintű tervező, szervező és problémamegoldó készség,
- önálló, gyors, precíz munkavégzési képesség;
- jó együttműködési és kapcsolatteremtő készség;
- terhelhetőség és megbízhatóság.

A pályázat részeként benyújtandó iratok:
- Részletes szakmai önéletrajz,
- végzettséget igazoló okiratok,
- a cég vezetésére, működtetésére vonatkozó vezetői, szakmai elképzeléseit, stratégiai koncepcióját,
- 3 hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítvány,
- nyilatkozat arról, hogy vele szemben a Ptk. 3:115 §-ban szabályozott összeférhetetlenségi tilalom nem áll fenn,
- a pályázati eljárás során a személyes adatok kezelésére vonatkozó hozzájáruló nyilatkozat.

A pályázat benyújtásának határideje: 2017. november 20.
A pályázat elbírálásának határideje: 2017. december 15.
A pályázati kiírással kapcsolatosan további információt Füstös János polgármester nyújt, a +3682571388/157 mellék-es telefonszámon.

A pályázatok benyújtásának módja:
- Postai úton, a pályázatnak a Csurgói Közös Önkormányzati Hivatal címére történő megküldésével (8840 Csurgó, Széchenyi tér 2. ). Kérjük a borítékon feltüntetni a munkakör megnevezését: „Sportcsarnok Üzemeltető Nonprofit Kft. ügyvezetői pályázat”.
- Személyesen egy példányban, zárt borítékban, Csurgó Város polgármesterének címezve (8840 Csurgó, Széchenyi tér 2. ) a Csurgói Közös Önkormányzati Hivatalban, ügyfélfogadási időben. Kérjük a borítékon feltüntetni „Sportcsarnok Üzemeltető Nonprofit Kft. ügyvezetői pályázat”.

A pályázati eljárás, a pályázat elbírálásának módja, rendje:
A formai és tartalmi feltételeknek megfelelő pályázatot benyújtók közül az előértékelésen kiválasztott pályázók személyes meghallgatáson vesznek részt. A benyújtott dokumentumok és a meghallgatáson tapasztaltak alapján a Képviselő-testület dönt a megbízásról, rendkívüli ülésén. Az eredménytelenül pályázókat írásban értesítjük. A pályázat benyújtásának tényét és annak tartalmát az adatvédelmi előírásoknak megfelelően kezeljük. A pályázat kiírója a pályázat eredménytelenné nyilvánításának jogát fenntartja.

A pályázati kiírás közzétételi helye:
- Csurgó Város honlapja www.csurgo.hu
- Csurgó Városi Televízió
- Csurgó és Környéke Közéleti és Kulturális havi lap
- Csurgó Város facebook oldala

Kategória: Hírek

Terv szerint halad Csurgó új Városi Uszodájának építése, mely már elérte a 85 százalékos készültséget. A nagy medence burkolása befejeződött. A kis medence oldalfala már elkészült, jelenleg a medence aljának burkolását végzik. A zuhanyzók nagyrésze szintén burkolás alatt van. Két jacuzzi hidegburkolása megtörtént. Elkezdték a lelátó lapozását is. A gépészet, szellőzés beállítása is zajlik. Kívül hőszigetelési munkálatokat végeznek. Az új Városi Uszoda a májusi próbaüzemet követően júniusban nyithat.

Resized 20170323 105734

Resized 20170323 105536

Resized 20170323 105807

Kategória: Hírek

Ünnepélyes keretek között nyitotta meg ismét kapuit a Sótonyi László Sportcsarnok. Az augusztus 26-án tartott rendezvény mérföldköve a városban zajló Sótonyi László Sportcsarnok fejlesztése és bővítése elnevezésű projektnek, mely során komplex szolgáltatásokat nyújtó sport-, szabadidő és turisztikai centrum létesül.

Az eseményen Füstös János Csurgó város polgármestere köszöntőjében kiemelte: Csurgó történetének egyik legnagyobb beruházása zajlik, mely által egy új közösségi tér és új városközpont jön létre.
Kozmann György sportért felelős helyettes államtitkár ünnepi beszédében hangsúlyozta, a kormány 2010 óta stratégiai ágazatként kezeli a sportot, ennek eredményei sportsikerekben, köztük az olimpiai és labdarúgó Európa-bajnoki szereplésben, illetve infrastrukturális beruházásokban, sporttámogatásokban is látható.
A legfontosabb cél az, hogy az új és megújuló létesítmények használatával a nemzet egészségesebb, boldogabb legyen – közölte.

Szászfalvi László, a térség kereszténydemokrata parlamenti képviselője arról szólt, hogy a sportcsarnok építése és mostani felújítása, bővítése régi vágya volt a kisváros lakosságának.
A fejlesztéssel a csurgói fiatalok olyan nemzetközi szintű létesítményben sportolhatnak, amelynek köszönhetően, jó eséllyel, akár világversenyekre is kijuthatnak – fogalmazott.
A politikus szerint a csurgói és az ahhoz hasonló sportlétesítmények rekonstrukciója jelzi, hogy a sport a magyar kultúra része, ehhez a kultúrához pedig Magyarország ragaszkodik, azt a következő évtizedekben, századokban is meg kívánja őrizni.

A munkálatoknak köszönhetően a sportcsarnok előteret, új, számozott székekkel ellátott lelátót, korszerű eredményjelzőt kapott. Az épületben immár modern szellőzőrendszer üzemel, a sportolók és a közönség kényelmét büfé, ruhatár, s egyebek mellett számos újonnan beszerzett bútor, eszköz szolgálja.

A megújult sportcsarnokot az idősebb Sótonyi László emlékére szervezett kézilabdatornával avatták fel. Az eseményen a házigazda Csurgói KK férfi csapata mellett Szlovéniából az RK Gorenje Velenje és az RK Maribor Branik, Horvátországból pedig RK Varazdin vett részt.

Forrás: MTI

 

 

Kategória: Hírek

Szerkezetépítéssel és födémbetonozással folytatódik a Csurgói Sótonyi László Sport és Szabadidőcentrum felújítása és bővítése. A csarnok déli oldalán elkezdték a parkolók, valamint egy új út építését. Az út az Egészségügyi Központtól párhuzamosan halad az épülő beruházással. A szegély a parkolónál és az útnál is elkészült már, a továbbiakban a csapadékvízelvezetés építése zajlik.

DSC 8206

DSC 8212

DSC 8216

DSC 8221

DSC 8230

Szabó Balázs

Kategória: Hírek

ÉRTESÍTJÜK CSURGÓ VÁROS LAKOSSÁGÁT, HOGY A SPORTCSARNOK PARK KÖZVILÁGÍTÁSI HÁLÓZATÁNAK KIVITELEZÉSI MUNKÁLATAI: 2015. JÚNIUS 03-ÁN BEFEJEZŐDTEK. A VILLAMOS HÁLÓZAT ÉS BERENDEZÉSEI VÉGLEGESEN FESZÜLTSÉG ALÁ KERÜLTEK. AZ ELKÉSZÜLT LÉTEÍSTMÉNYEK ÜZEMSZERŰEN FESZÜLSTSÉG ALATT LÉVŐ RÉSZEINEK ÉRÍNTÉSE TILOS ÉS ÉLETVESZÉLYES !

CSURGÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA

Kategória: Hírek
2015. máj. 21., csütörtök 11:37

Emelt fővel zárjuk a szezont

Döntetlen eredmény született tegnap a Tatabánya elleni bronzpárbaj második mérkőzésén, a hetesek pedig ezúttal riválisunknak sikerültek jobban.

Alig kezdődött el a tegnapi találkozónk, Ratajec már mehetett is le a verző sérülése miatt. Ezúttal azonban már mi sem voltunk adósak a kemény, masszív védekezéssel, sok gólt ennek megfelelően nem is nagyon láthattunk. A korábbi 2:4-es vendégelőny után Szöllősi, Vadkerti és Ratajec góljaival átvettük a vezetést, ám sokáig nem örülhettünk, hiszen percek alatt fordított riválisunk.

A 7:7-es részeredmény után kicsit hullámvölgybe kerültünk, ezt kihasználva 10:7-re ellépett a Tatabánya. Vadkerti a szünetig tudott még egyet faragni a hátrányunkon, 8:10 állt tehát az eredményjelzőn harminc perc játék után.

kezi2

A fordulás után egyből sikerült megint csökkenteni egyet a hátrányunkon, ám Mousavi góljával ismét visszaállt a kétgólos differencia.
Jó szériában voltak ekkor a mieink, kilenc perccel a szünet után a 17 éves Hanusz góljával ennek megfelelően sikerült is kiegyenlítenünk, (igazi) szurkolóink legnagyobb örömére (13:13).
Ezt követően viszont ismét elléptek a vendégek, akik ekkor három góllal is vezetni tudtak (14:17).
Természetesen nem adtuk fel, óriásit küzdve négy perc után megint kiegyenlítettünk, a második félidőben remeklő Gebhardt góljával pedig a vezetést is sikerült átvennünk (18:17).
A jó védekezések ellenére az utolsó percekben potyogtak a gólok, rossz hír volt a számunkra, hogy az utolsó Boskovic nevéhez fűződött, mellyel ellenfelünk döntetlenre módosította a végeredményt.

kezi3

Dönteni azonban kellett, így következhettek a már tavalyelőtt és tavaly is "megízlelt" büntetők.
Két sikerrel megvívott párbaj után ezúttal sajnos a Tatabánya örülhetett, melynek eredményekét az ő nyakukba kerültek a bronzérmek, míg mi így a negyedik helyen fejeztük be a bajnokságot.

CSURGÓI KK - GRUNDFOS TATABÁNYA KC 23-24
(8-10, 20-20, HÉTMÉTERESEK: 3-4)
Csurgó, Sótonyi László Sportcsarnok, 1000 néző. V.: Andorka, Hucker.
Csurgó: Mijatovic, Pallag (kapusok), Oláh, Gebhardt 4, Cavor 2, Herbert, Ratajec 4, Pordán, Lele 2, Gazdag 2, Ostroushko 1, Szöllősi 2, Vadkerti 3, Borsos, Nagy M., Hanusz 2. Vezetőedző: Sótonyi László
Tatabánya: Paul 1, Keserű (kapusok), Katzirz, Diaz 1, Bodó 4, Mazák 1, Boskovic 4, Mousavi 4, Nagy Sz., Törő 3, Gábor, Dénes, Harsányi 3, Vaskó, Juhász, Pásztor 3. Vezetőedző: Vladan Matic
Kiállítások: 10 ill. 10 perc
Hétmeteresek: 6/4 ill. 7/5

A cikk forrása: http://cskk.hu/index.php/legfrisebb-hirek/484-emelt-fovel-zarjuk-a-szezont

Kategória: Hírek

Események

P dec. 13 @ 4:00PM - 12:00AM
Advent Csurgón
Szo dec. 14 @ 3:00PM -
Advent Csurgón - december 14.
Szo dec. 14 @ 4:00PM - 12:00AM
Advent Csurgón
V dec. 15 @ 4:00PM - 12:00AM
Advent Csurgón
H dec. 16 @ 4:00PM - 12:00AM
Advent Csurgón
K dec. 17 @ 4:00PM - 12:00AM
Advent Csurgón
Sze dec. 18 @ 4:00PM - 12:00AM
Advent Csurgón
Cs dec. 19 @ 4:00PM - 12:00AM
Advent Csurgón
P dec. 20 @ 4:00PM - 12:00AM
Advent Csurgón
Szo dec. 21 @ 5:00PM -
II. Alsoki traktoros fényfelvonulás

Eseménynaptár

Előző hónap December 2024 Következő hónap
H K Sz Cs P Szo V
week 48 1
week 49 2 3 4 5 6 7 8
week 50 9 10 11 12 13 14 15
week 51 16 17 18 19 20 21 22
week 52 23 24 25 26 27 28 29
week 1 30 31

Időjárás

Unknown

6°C

Csurgó

Unknown

Páratartalom: 62%

Szél: 3.22 km/h

  • 24 Márc 2016

    Tiszta 9°C 0°C

  • 25 Márc 2016

    Részben felhős 12°C 4°C