Fájdalmas éve volt 1986 a csurgói diákságnak .és Csurgó társadalmának. Ebben az évben a Csokonai Vitéz Mihály Gimnázium három meghatározó egyéniségétől is végső búcsút kellett vennünk. Életútjukat külön- külön kívánjuk felidézni. Születésnapja, május 23 ürügyén elsőként Raksányi Lajosra emlékezünk.

Raksányi Lajos gimnáziumi tanár (1925-1957)

Szigetváron született 1895-ben. Édesapja, Dr. Raksányi Árpád a szigetvári kórház alapító főorvosa, édesanyja, Bohár Ilona a somodori tanító lánya volt. Elemi iskoláit Somodorban, a nagyapja iskolájában járta, majd a szigetvári állami polgári fiúiskolában járt egy évet. 1905-től 1911-ig a Csurgói Református Főgimnáziumban végezte a gimnázium II-VII. osztályát. A Budapesti Lónyai Református Gimnáziumban érettségizett. 1912 és 1915 között elvégezte a Képzőművészeti Főiskola első két évét és a harmadik félév felét. Ezt követően három és fél évig katona volt. Mint műszaki szakaszparancsnok, részt vett Doberdó, Volhínia, Erdély ütközeteiben. 1918 márciusa és májusa között szabadsága alatt vizsgát tett a főiskolán három év anyagából. Nyáron a pécsi katonai kiállításon szerepelt a fronton festett 32 képével. 1919 áprilisától a tanév végéig mint fizetés nélküli tanár működött a Csurgói Református Gimnáziumban. 1920 és 1925 között mint helyettes tanár Kaposváron, Csongrádon, Dombóváron és Budapesten tanított. 1922-ben Raksányi Lajos és Martyn Ferenc kiállítás volt Kaposváron. 1923 nyarán részt vett Pécsen, a Csók István Művésztelepen rendezett tanfolyamon. 1925-ben egykori rajztanárának, Szántó Jánosnak a nyugdíjazása után kinevezték állandó rajztanárnak a csurgói gimnáziumba. 1927-ben tanulmányutat tett Bécsbe és Münchenbe. 1928-ban házasságot kötött Fest Saroltával. 1929-ben született Magdolna, 1934-ben Olga leányuk. 1937 és 1941 között a pécsi tankerület iskoláiban a rajz középiskolai tanulmányi felügyelője volt. 1943 és 1967 között a Somogy Megyei Képzőművészek Szövetségének tagja. 1944 novemberében a front közeledtével a család Szombathelyre majd Németországba menekült. Bajorországban, Oberhachingban, az Inn és a Salzsach folyó között Oh báró tanyáján megrendelésre 24 portrét és 46 tájképet festett. 1946-ban tért haza. Több tárlaton megjelent a képeivel. 1957. augusztus 16-án vonult nyugdíjba, de óraadóként még hosszú ideig tanított. Mennyiségtant, rajzot, görög pótló rajzot, szépírást, művészettörténetet, magyart, honvédelmet, ábrázoló geometriát, egészségtant tanított. Ezekben az években lett termékeny, elismert alkotó. Megkapta a „Tegyünk többet Somogyért”, a „Művészeti Díjat”. Számos nagynevű művészt, Schmidt Bélát, Soltra Elemért indította el a pályáján. A rajztanárok sorát nevelte ki. 1986. november 3-án halt meg. Csurgón van eltemetve. Magdolna és Olga leánya a csurgói gimnáziumban érettségizett.

Aki többet szeretne megtudni róla, felsoroljuk a legfontosabb lelőhelyeket is: Csurgó és Környéke, 1994/12., Gulyásné Raksányi Olga: Raksányi Lajos tanár és Festőművész. Csurgó, 2011. Csurgói Könyvtár XXIII., Raksányi Lajos tanár és festőművész. In: Csurgó és környéke kalendáriuma 1986-1987. Csurgó, 1985, Raksányi Lajos (1895- 1986) Évkönyv, 1988, Raksányi centenáriumra készül Csurgó. Csurgó és Környéke, 1995/7., Száz esztendeje született Raksányi Lajos. Csurgó és Környéke, 1995/5. Raksányi Lajost ünnepelte Csurgó- születésének 100. évfordulóján. Csurgó és Környéke, 1995/6., Gulyásné Raksányi Olga – Nébli László: Válogatás Raksányi Lajos csurgói festményeiből. Csurgó, 2014, Belsősomogy, 1937. febr. 14., Ötven éve halt meg Raksányi Lajos festőmóvész. Csurgó és Környéke, 1991/11., Csurgó és térsége, Budapest, 1999, Évkönyv, 1926, Évkönyv, 1939

H. J.

Kategória: Hírek

Hagyományteremtő szándékkal hozta létre első alkalommal 2015 májusában Ilia Csaba, a „Csurgói Óvárosi Napok” elnevezésű sport, kulturális és gasztronómiai programsorozatot. A tavalyi sikeres esemény ez évi ismétlésére május 14-15-én került sor.

Bár a reggel óta szakadó eső miatt a nemzetközi kerékpár túrát el kellett halasztani, ennek ellenére sorban érkeztek az érdeklődők. Ilia Csaba, a rendezvény házigazdájaként, baráti köréből, még a horvátországi Djurdjevacról, magyarul Szentgyörgyvárról is hívott vendégeket, kiknek kondérjában már kora délelőtt ott rotyogott a finom csülkös bableves. Azonban hamarosan a szép, rózsaszínű magyar malac is felkerült a nyársra, a kemencéhez pedig az ott sülő pecsenyék és „totyilángos” fenséges illata, valamint a jó melege csalogatta az érdeklődőket. A serpenyőkben pedig a hagyományos lekváros és kakaós palacsinták mellett szalonnás és káposztás palacsinták is szép számmal készültek.
Ebéd után, két órakor Németh Istvánné, Magdi csurgói amatőr festő képiből nyíló kiállítást Vargáné Hegedűs Magdolna ajánlotta a szépszámú művészetkedvelő, érdeklődő közönség figyelmébe. A csodálatos, finom rezgésű festmények és rajzok gazdag formavilága és színessége teljesen betöltötte a Fehérló vendéglő nagytermét.

Ezt követően az Iharosi Szent László Lovagrend Horváth Győző nagymester irányításával korhű ruházatban színes technikai elemekkel bővített, élvezetes középkori harcművészeti bemutatóval szórakoztatta a jelenlévőket.
A délután folyamán még a hirtelen lezúduló, heves zápor ellenére is folyamatos érkeztek az érdeklődők.

Négy órakor „Pillanatok Csurgó történelméből” című képkiállítás megnyitására került sor. Vargáné Hegedűs Magdolna saját gyűjtésű fotó és képanyagával mutatta be főként Csurgó óvárosának múltját, és az új város kialakulásának folyamatait. Ezt követően az újonnan átadott Óvárosi Turisztikai Központhoz sétált át a szép számú érdeklődő serege, ahol további információkat kaphattak a Máriás forrás legendájáról, a korabeli Festetics major életéről, majd megtekinthették az új történelmi emlékhely és zarándok központ létesítményeit is.

Az est folyamán a HBL rockzenekar és a No Load rock együttes a vendéglő pincéjében szórakoztatta a szép számban összegyűlt, többnyire fiatalokból álló társaságot.
Vasárnap 11 órakor az óvárosi Szentlélek templom búcsúi szentmiséje zárta a II. Csurgói Óvárosi Napok rendezvényeinek sorát.

Ilia Csaba - Vargáné Hegedűs Magdolna

Kategória: Hírek
2016. máj. 14., szombat 05:57

Szentmisével emlékeztek Maczkó Gyulára

Maczkó Gyula esperes-plébános úr halálának első évfordulójára emlékezve 2016. május 13-án pénteken este 6 órakor szentmisét tartottak a Jézus Szíve templomban. Áldozatos munkássága végigkísérte életét. Segítő, építő munkájának hatása az egyháziés civil társadalmi kapcsolatokban egyaránt jelentős volt. Maczkó Gyula csurgói esperes, plébános atya életének 62., áldozópapságának 39. évében 2015. május 12-én hunyt el.

SZB

Kategória: Hírek

A kihívás napja kezdeményezés 1982-ben indult Kanadából, mikor is két szomszédos település vezetői elhatározták, hogy egész napos verseny keretében döntik el, melyik város az aktívabb, sportosabb. A kihívás napjának sporteseményei hamar meghonosodtak szerte a világon. Magyarországon 1991-ben rendezték meg először. A kihívás napját ma már egyre több település és intézmény rendezi meg azzal a céllal, hogy minél többen kapjanak kedvet a mozgáshoz és az egészséges életmódhoz.

A Csurgói Városi Óvodákban már évek óta tartó hagyománnyá vált minden év májusában a Kihívás napi sportvetélkedő megrendezése. Az intézmény óvodapedagógusai jól tudják, hogy a gyerekek elemi igénye „Ép testben ép lélek” – Kihívás napja a Városi Óvodákban a mozgás, amely fejleszti a gyermek állóképességét, a test koordinált mozgását, egyensúlyérzékét, izomrendszerét, keringési rendszerét és egész személyiségét. Ezért is készülődtek napokon keresztül a sorversenyek feladatainak alapos begyakorlásával.

Ebben az évben az Eötvös iskola tornaterme adott helyet a Kihívás napi rendezvénynek. A megvalósítás körülményeiről Kovácsné Virág Gyöngyi óvodapedagógust, a rendezvény fő szervezőjét kérdeztük:

Miért tartod fontosnak a Kihívás napját az óvodában?

– Nagyon fontosnak tartom az egészséges életmódra nevelés elkezdését már az óvodás korban. Mottóm: „Ép testben ép lélek!”

A gyermekek már kis korban ismerkedjenek meg a versenyszellemmel, az együttmozgás és az egymásért küzdés örömével. Örüljenek egymás eredményének. Fogadják el azt is, ha véletlenül egy-egy feladatot nem a legsikeresebben teljesítenek.

Miként zajlik egy ilyen rendezvény?

– Olyan játékos feladatokat próbálok összeállítani, amelyeket az év folyamán a testnevelés foglalkozásokon már megismerhettek a gyerekek. A megmérettetésen az óvodánk mind a 7 csoportjából egy-egy csapattal vesznek részt a gyerekek. A versenyt bemelegítéssel, zenés tornával kezdjük. Ezután következnek a sorversenyek. Majd az eredmény hirdetés. Végül minden csapat kap egy a részvételről szóló oklevelet, és jutalomképpen minden óvodába új futóbicikliket és futómotorokat is vihettek haza az apróságok.

Vargáné Hegedűs Magdolna

Kategória: Hírek

A magyar hősökre emlékezett Csurgó május 29-én.

A Világháborús emlékműnél Dr. Horváth József alpolgármester megemlékező beszédében méltatta a háborúban elesett hőseinket. Az eseményen versekkel, énekekkel közreműködött a somogyudvarhelyi Rozmaring Nyugdíjas Klub. A megemlékezés koszorúzással zárult.

 

 

Kategória: Hírek

Röhrig Géza költő, az Oscar-díjas Saul fia című film főszereplője lesz a Csokonai Vitéz Mihály Református Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium "Isten Isten./Virág a virág." című, kortárs istenes irodalommal foglalkozó sorozatának ezévi utolsó vendége 2016. június 9-én, délelőtt 10 órától a Díszteremben. Közreműködnek a csokonais Versújraírók. Helyfoglalás érkezési sorrendben, belépődíj nincs.

 

Kategória: Hírek

Csurgó Város Önkormányzat Képviselő-testületének Szociális, Egészségügyi és Sport Bizottsága épület bontásból és közterületen lévő fa kivágásából származó fa kiosztására pályázatot ír ki.

1. A pályázat célja:
A leginkább rászorultak részére a meleg víz biztosításához és a főzéshez szükséges tüzelőanyaghoz való hozzájárulás, épület bontásából és közterületen lévő fa kivágásából származó fa kiosztásával.

2. A pályázaton való részvétel:
Előnyt élveznek azon rászoruló személyek, akik az alábbi feltételek valamelyikének megfelelnek.

Feltételek:
a) aktív korúak ellátásában részesülő személy
b) gyermekét/ gyermekeit egyedül nevelő szülő (jövedelemhatár: 57.000 Ft)
Méltányosságból pályázatot nyújthatnak be:
a) azon családok ahol az egy főre jutó jövedelem az 57.000 Ft-ot nem haladja meg.

A fent szerepelt feltételek fennállását a pályázati adatlaphoz mellékelve, hitelt érdemlő okirattal igazolni kell. /Pl.: ellátást megállapító határozat, jövedelemigazolás/
Hiánypótlásra nincs lehetőség. A hiányosan benyújtott kérelmeket a Szociális, Egészségügyi és Sport Bizottság vizsgálat nélkül elutasítja.

3. A pályázat benyújtása és elbírálása:
A pályázatokat a Csurgói Közös Önkormányzati Hivatal Önkormányzati Irodáján lehet benyújtani. A pályázatok döntésre való előkészítését az Önkormányzati Iroda végzi. A pályázatok elbírálásáról a Képviselő-testület Szociális, Egészségügyi és Sport Bizottsága dönt.

4. A támogatás mértéke, hatálya és átadása:
5 pályázó részesülhet támogatásban, melynek mértéke 2 m3. A pályázatban szereplő fa kiszállításáról a Városgazdálkodási Kft. gondoskodik.
A nyertes pályázók írásban kapnak értesítést.
A pályázat kihirdetésének időpontja: 2016. június 1.
A pályázat benyújtásának határideje: 2016. június 10.
A pályázat elbírálásának határideje: 2016. június 14.

5. A PÁLYÁZAT BENYÚJTÁSÁRA VONATKOZÓ KIZÁRÓ OKOK
Nem részesülhet támogatásban az a pályázó, aki Csurgó Város Önkormányzat Képviselő-testületének Szociális, Egészségügyi és Sport Bizottsága épület bontásból és közterületen lévő fa kivágásából származó fa kiosztására a 2015-ös és a 2016-os évben sikeresen pályázott.

A pályázati adatlap beszerezhető a Csurgói Közös Önkormányzati Hivatalban, illetve letölthető a www.csurgo.hu honlapról.

 

Kategória: Hírek

CSURGÓI SÓTONYI LÁSZLÓ SPORT ÉS SZABADIDŐCENTRUM FELÚJÍTÁSA ÉS BŐVÍTÉSE projekt

SAJTÓKÖZLEMÉNY

A CSURGÓI SÓTONYI LÁSZLÓ SPORT ÉS SZABADIDŐCENTRUM FELÚJÍTÁSA ÉS BŐVÍTÉSE CÍMŰ PROJEKT II. ÜTEMÉNEK ÁTTEKINTÉSE

Eszközbeszerzés
Játszótéri eszközök beszerzése: Az I. ütemben felújított fitnesz-, és játszópark felszerelése további gyermek és ifjúsági játékokkal, valamint a felnőtt rész kiegészítése egy lépegető géppel. Ezzel befejeződik a park teljes rekonstrukciója.
Kandeláberek beszerzése és üzembe helyezése: A csarnokot körülvevő parkolók és útszakaszok világításához szükséges lámpaoszlopok beszerzése és kiépítése.

Kivitelezési munkák
Parkoló: A csarnok működéséhez elengedhetetlenül szükséges parkolók kialakítása. A parkolók borítása térkő lesz, kialakítva mozgáskorlátozott és buszos parkolási lehetőséget. A játékosoknak és a kiemelt vendégeknek külön parkoló a csarnok bejáratánál.

Útépítés: Magában foglalja egy új utca kialakítását a park déli oldalán, valamint a csarnokhoz vezető utak felújítását. Egy körforgalom is kialakításra kerül a Lidl áruházzal közös kereszteződésben, a forgalom elvezetésének meggyorsítása érdekében.

Csapadékvíz-elvezetés: A csarnokhoz közeli lakóházaknál eddig is nagy gondot jelentett a környező csatornák túlterheltsége, ugyanis nagyobb csapadékvíz-mennyiséget nem voltak képesek elvezetni, ezáltal elöntötték a lakóházakat. A sportcsarnok nagy vízgyűjtőfelülete miatt ez hatványozottan is érvényesült. Az eredeti csatornák keresztmetszete bővítésre kerül, míg a csarnok által összegyűjtött csapadékvíz a park másik oldalán, az újonnan kiépített útszakasz mellett kerül elvezetésre.

Termál-, és hidegvizes kút: A sportcentrum fenntarthatóságának érdekében egy közeli termálvizes kút kerül kialakításra, melynek talpmélysége 1400 méterre tehető. A kútból nyert vizet gyógyvízzé kívánjuk minősíteni, annak magas oldott ásványi anyag tartalma miatt. A hideg vizes kútból fogjuk ellátni vízzel a tanmedencét és versenymedencét is.

Városi uszoda: Az újonnan épített, modern uszoda lesz hivatott fogadni az úszni tanulókat, a sportolókat, valamint a város lakóit is. Az új uszoda rendelkezni fog egy folyamatosan mélyülő tanmedencével, egyik oldalán teljes lépcsősorral, valamint külön egyesületi szobával a sport szakosztály részére. A versenymedence mind a négy oldalról feszített víztükrű lesz, huszonöt méteres hossza pedig lehetővé teszi mind a sprint, mind a hosszú távú számok gyakorlását. Az idősebbekre gondolva, a versenymedencébe nemcsak rajtkövekről lehet majd bejutni, hanem lépcsős bejáró is kialakításra kerül. A medence sportcsarnokhoz közeli oldalán egy négysoros lelátó is kialakításra kerül, alkalmassá téve az épületet versenyek megrendezésére. Az épületen kívül egybefüggően két termálmedence kerül kialakításra, mely kiválóan alkalmas lesz a pihenőidő eltöltésére. Az emeleten szauna park várja a lazítani vágyókat. Tartalmazni fog infra- és
finn szaunákat, gőz- és só kabinokat, valamint jakuzzit és hűtőfürdőt.

Kategória: Hírek

Április 12-én területbejárást tartott Füstös János Csurgó város polgármestere, valamint Csurgó város képviselő-testülete. A Sótonyi László Sportcsarnok felújítása és bővítése elnevezésű fejlesztés helyzetéről Füstös János a helyszínen tájékoztatta a sajtó, valamint média képviselőit.
- A három ütemből álló nagy fejlesztés 2014 elején kezdődött a Festetics Park felújításával,illetve a Sportcsarnok nyugati részének megújításával. A fejlesztés, további építkezés a tavalyi évben folytatódott 1,8 milliárd forintos forrásból, mely forrás ezévben további 700 millió forinttal egészült ki. Tehát összesen 3,3 milliárd forintból fog megújulni ez a komplexum. Nem csak az épületek újulnak meg, hanem a környező infrastruktúra is. A parkolók, amint látni is lehet az északi oldalon már egészen szépen megvalósultak, valamint a csapadékvízelvezetés is, mely eddig folyamatos problémát jelentett az ott lakóknak. A leendő körforgalomnál is elkezdődtek a munkálatok, ott egy gázvezeték kiváltását kell megvárnunk. A sportcsarnok munkálatai jól haladnak. Az északi részen már folynak a burkolási munkálatok, a sportcsarnok már szerkezetkész állapotban van. Azt gondolom tartható a június közepei megvalósítás, amikoris fizikálisan meg tud valósulni a sportcsarnok építése. Bízom benne, hogy a használatba vételi engedély sem fog elhúzódni. A sportcsarnok kapcsán azt gondolom az edzés, illetve az alapozás július hónapban már itt kezdődhet meg.
A csarnok keleti oldalán épül az új Városi Uszoda. Itt is gőzerővel folynak a munkálatok,betonozás, a vázszerkezet készítése, sőt már elkezdődött a tanuszodának is az alapozása - részletezte Füstös János polgármester.

SzB

Kategória: Hírek

Események

P dec. 13 @ 4:00PM - 12:00AM
Advent Csurgón
Szo dec. 14 @ 3:00PM -
Advent Csurgón - december 14.
Szo dec. 14 @ 4:00PM - 12:00AM
Advent Csurgón
V dec. 15 @ 4:00PM - 12:00AM
Advent Csurgón
H dec. 16 @ 4:00PM - 12:00AM
Advent Csurgón
K dec. 17 @ 4:00PM - 12:00AM
Advent Csurgón
Sze dec. 18 @ 4:00PM - 12:00AM
Advent Csurgón
Cs dec. 19 @ 4:00PM - 12:00AM
Advent Csurgón
P dec. 20 @ 4:00PM - 12:00AM
Advent Csurgón
Szo dec. 21 @ 5:00PM -
II. Alsoki traktoros fényfelvonulás

Eseménynaptár

Előző hónap December 2024 Következő hónap
H K Sz Cs P Szo V
week 48 1
week 49 2 3 4 5 6 7 8
week 50 9 10 11 12 13 14 15
week 51 16 17 18 19 20 21 22
week 52 23 24 25 26 27 28 29
week 1 30 31

Időjárás

Unknown

6°C

Csurgó

Unknown

Páratartalom: 62%

Szél: 3.22 km/h

  • 24 Márc 2016

    Tiszta 9°C 0°C

  • 25 Márc 2016

    Részben felhős 12°C 4°C