2015. december 26., szombat 11:09

Egy nagy háború kis fényképei

 100 évvel ezelőtt 1915 decemberében is, Csurgó lakossága már lázasan készülődött a karácsonyra. Disznókat öltek, diót tisztítottak, vágták az aprófát a kemence befűtésére. A gyermekek féltett kincsként gyűjtötték a ritkaság számba menő fehér selyem és sztaniol papír darabkákat, melyek be diót és makkot csomagoltak dísznek a karácsonyfára.

Mivel ekkor már az első világháború szele és ellátási nehézségei Csurgóra is bőven elértek, így édességre nem is igen gondolhattak. Az apró cukorkák is csak néha jelentek meg a boltokban. A parasztcsaládok a maguk termelte gyümölcsökkel, zöldségekkel, saját húsfélével várták az ünnepet. A tisztviselő és értelmiségi családok is gyakran a földműves családokhoz mentek vásárolni, enyhítendő a kereskedelemben tapasztalható hiányokat.

A legnagyobb szükség azonban sok csurgói családban is fiakból, férjekből, édesapákból volt, kik a legszentebb ünnepet a háborús harctereken töltötték.

Csurgóról és környékéből legtöbben a a pécsi 19­-es honvéd tábori gyalogezred 3. zászlóaljába vonultak be.

A Kaposvárott állomásozó, csak „19-­esként” emlegetett katonai egység 1914. augusztus 9­-e után másik két zászlóaljjal a horvát területről indult a szerbiai front területére, melybe sok barcsi, csurgói, kaposvári, lengyeltóti, marcali, és nagyatádi baka kezdte meg a szolgálatát. Ide sorozták be többed magával Beke Ferenc csurgói, akkor még Szentai utcai gazdálkodó középparasztot is honvédnek.

1915 novembere már a Szerbiai harctéren találta a csurgói bakákat és ezredüket. November 11-én érkeztek meg Ivanjica községbe. A többnyire 1000­-1500 méter magaslatok között nem volt egyszerű az élet. A hazatért csurgói honvédek közül sokan meséltek a nagy kősziklákról a meredek oldalakról.

Az Ivanicja község melletti közel magaslaton, november 12­-én ellenséges támadás érte az ezredet. A veszteség 1 tiszt, 7 halott, 36 sebesült. Beke Ferenc mellett ketten is súlyosan megsérültek. Egy tüdő lövéses és egy félig leszakadt bokájú bajtársának nyújtott segítséget. A meredek hegyoldalon a hátán húzta a sebesülteket. Keserves pillanatok voltak ezek.

A további elhúzódó harcok miatt 1915 karácsonya is itt érte még Beke Ferenc csurgói honvédet, 2 gyermekes családapát is.

Idehaza idős szülei, felesége Beke Ferencné Takács Katalin, valamint gyermekei a 12 éves Rozália és a 10 éves Ferenc várták volna haza az akkori Szentai, ma Nagyváthy utca 11-­be.

Azonban a karácsonyi ünnepekre csak nagyon kevesen kaptak szabadságot. Akik a fronton maradtak, honvágytól szenvedve töltötték az ünnepeket. Epekedve vártak egy levelet egy fényképet a szeretett családjaikról.

Beke Ferenc 1915. december 12­-én kapta meg a felesége levelét, melyben egy fénykép is volt.

csalad front

Még akkor este kusza betűkkel, könnyes szemmel a következőket írta a fénykép hátuljára:

„Világ Háború emlékére
megkaptam 1915 December
12 én Serbia Ivanicána a kedves
családját Beke Ferencz
Este 8 ora 42 perckor átvettem szeretetel”

csalad back

Egy ilyen kép a háború keserves poklában az életet, a lelki túlélést jelentette. Az erőt a küzdelemre, hogy haza kell térni!

A fényképről 100 év távlatából is átsüt a szeretet, ahogy büszke, egyenes tartással áll az édesanya, vállán fogva két gyermekét, mintha csak azt üzenné: Mi jól vagyunk, vigyázok rájuk! A kép részleteit megfigyelve látszik, hogy az édesapa tiszteletére talán a legszebb ruháikat vették fel. Az ünneplős fehér csipkegallérokat és kézelőket, a fekete selyem kötényeket, és a fényesre súrolt templomba járó bőrcipőket.

1915-­ben az 1886-­ban született Beke Ferenc még a 30. évét sem töltötte be. Felesége még csak 29 éves volt. Jó módú középparaszti családként több birtokkal is rendelkeztek. Szőlő, rét, szántó és erdőbirtokosként idehaza is sok volt a munka. A férfiak helyett az asszonyok dolgoztak. A fiatal feleség hajtotta a lovakat, szántotta és szántatta a földeket, szervezte a munkálatokat. Nem volt könnyű az élet a hátországban sem.

A harctereken azonban még nehezebb lehetett a karácsonyvárás. Az ünnepi hangulat még a legkietlenebb frontvonalba is belopódzott. Elnémultak a fegyverek, több helyen szerény karácsonyi ünnepséget is rendeztek.

Az otthon melegéből maradtak a levelek és fényképek, melyekből ma már ritkaság egy olyat látni, mely a gazdájával együtt épségben hazatért az első háborúból.

A Beke család háborús szolgálatai ezzel még nem értek véget. A világégés nagy küzdelme egyre több katonát és áldozatot követelt. Folytatódtak a besorozások. 1916­-ban Csurgón is megkezdték az 1896­-ban, majd az 1897-­ben születettek hadba hívását.

Beke Ferenc öccse, az 1897-­ben született Beke József szintén behívót kapott. Az egykori Szentai, ma Nagyváthy utca 24. számú szülei házából hamarosan már az olasz harctereken találta magát az alig 19 esztendős fiatal ember. Ahol már kegyetlen körülmények között, iszonyatos veszteségekkel dúlt a véres háború.

Az időközben a háborúból hazatért bátyjával, Ferenccel, mégis meleg hangú, egy csoport kép hátuljára felírt üzenetében tudatta a hogylétét:

„ Szeretet Kedves Bátyám ezen soraim jó erőben és egészségben találja őket
én is hála Isten egészséges vagyok amejet magának is szerető szívemből kívánok
Kedves Bátyám it küldöm a az csoport fényképét ha megkapja röktön írja meg
itt voltunk a küsziklák között bevéve isten velük és velem
szerető öcse Jóska”

katonak front

katonak back

A kissé sötét tónusú fényképen háborús bakák csoportja látható, akik látszólag biztató arccal próbálnak üzenni az otthoniaknak. Hátuk mögött az olasz sziklák, melyek most hátteret, de sokuknak sajnos csak véghelyet adtak.

A háborús harctereken gyakran megfordultak a fényképészek, különösen olyan helyeken, ahol tudták, hogy jól működik a Feld Post, a háborús postaszolgálat. Innét ugyanis szívesen küldtek haza a bakák is fényképeket. Így jutott haza Csurgóra Beke József üzenete is, hátulján a K. u K. tábori bélyegzővel. Valóságos csoda, hogy a háború végeztével a feladója is hazatért.

Mindkét Beke testvér szép, tisztes öregkort ért meg. Ferenc 73, míg öccse József 88 évet élt. József egy gyermeke, és unokája, Ferenc dédunokái máig itt élnek Csurgón. Féltve őrizve apáik 100 éves fényképeit és szerető emlékét.

Vargáné Hegedűs Magdolna

Kategória: Hírek

A Csurgói Közös Önkormányzati Hivatal
a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény 45. § (1) bekezdése alapján pályázatot hirdet

Közterület-felügyelő
munkakör betöltésére

A közszolgálati jogviszony időtartama: határozatlan idejű közszolgálati jogviszony
Foglalkoztatás jellege: teljes munkaidő
A munkavégzés helye: 8840 Csurgó, Széchenyi tér 2.

A munkakörhöz tartozó főbb tevékenységi körök:
A közterületek jogszerű használatának, a közterületen folytatott engedélyhez illetve útkezelői hozzájáruláshoz kötött tevékenység szabályszerűségének ellenőrzése. A közterület rendjére és tisztaságára vonatkozó jogszabály által tiltott tevékenység megelőzése, megakadályozása, megszakítása, megszüntetése, illetve szankcionálása. Közreműködés a közterület, az épített és a természeti környezet védelmében, a társadalmi bűnmegelőzési feladatok megvalósításában, a közbiztonság és a közrend védelmében, az önkormányzati vagyon védelmében, a köztisztaságra vonatkozó jogszabályok végrehajtásának ellenőrzésében, valamint közreműködés állat-egészségügyi és ebrendészeti feladatok ellátásában. A mozgásában korlátozott személy parkolási igazolvány jogszerű használatának és birtoklásának az ellenőrzése. Közreműködés a polgármester katasztrófák elleni védekezésre való felkészülési, védekezési, helyreállítási szakmai feladataiban. A Csurgói Közös Önkormányzati Hivatalt fenntartó önkormányzatok közösségi együttélés alapvető szabályairól alkotott helyi rendeleteinek érvényre juttatása. A közterület-felügyelők a Csurgói Közös Önkormányzati Hivatal illetékességi területén (8 település) látják el feladataikat.

Jogállás, illetmény és juttatások:
A jogállásra, az illetmény megállapítására és a juttatásokra a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény rendelkezései, valamint a Köztisztviselők juttatásairól szóló helyi rendeletben foglaltak rendelkezései az irányadók.

Pályázati feltételek:
- A 29/2012. (III. 7.) Kormányrendelet 1. mellékletének 30. pontja alapján
Felsőoktatásban szerzett közszolgálati szakképzettség; vagy felsőoktatásban szerzett
szakképzettség és közszolgálati másodfokú szakképesítés vagy
Közszolgálati középiskolai végzettség; vagy középiskolai végzettség és közszolgálati
szakképesítés; vagy középiskolai végzettség és közterület-felügyelői vizsga.
- Egészségi, fizikai és pszichikai alkalmassági vizsga (alkalmas minősítése)
- Magyar állampolgárság,
- Cselekvőképesség,
- Büntetlen előélet,
- B kategóriás vezetői engedély,
- Vagyonnyilatkozat tételi eljárás lefolytatása.

Pályázat elbírálásánál előnyt jelent:
- Főiskolai szintű rendvédelmi felsőoktatásban szerzett szaknyomozó vagy szervező szakképzettség; egyetemi vagy főiskolai szintű katonai felsőoktatási intézményben (jogelőd intézményében) szerzett határrendészeti és védelmi vezetői, illetve azzal egyenértékű szakképzettség; egyetemi vagy főiskolai szintű végzettség és a rendészeti felsőoktatásban szerzett szakképesítés; egyetemi vagy főiskolai szintű végzettség és közterület-felügyelői vizsga.
- Rendészeti szakközépiskolai végzettség vagy ezzel egyenértékű más korábbi képzési formában szerzett végzettség; rendőr szakközépiskolai, határrendészképző szakiskolai végzettség; középiskolai végzettség és rendőri szakképesítés vagy ezzel egyenértékű más korábbi szakképesítés, határrendész szakképesítés vagy ezzel egyenértékű más korábbi szakképesítés; középiskolai végzettség és közterület-felügyelői vizsga.
- Közterület-felügyelői munkakörben vagy rendészeti területen szerzett szakmai tapasztalat,
- Helyismeret.

Elvárt kompetenciák:
- Felhasználói szintű számítógépes ismeretek,
- Intenzív, gyors és magas fokú önálló munkavégzés.

A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások:
- A 45/2012. (III. 20.) Korm. rendelet 8. § alapján készített önéletrajz,
- Képesítést, végzettséget igazoló okiratok másolata,
- Nyilatkozat arról, hogy hozzájárulását adja személyes adatainak kezeléséhez a pályázati eljárásban résztvevők számára,
- Nyilatkozat arról, hogy kinevezése esetén vagyonnyilatkozat tételi kötelezettségének eleget tesz,
- 3 hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítvány.

A munkakör betölthetőségének időpontja: 2016. március 1.

A pályázat benyújtásának határideje: 2016. február 15.

A pályázati kiírással kapcsolatosan további információt Fábián Anita jegyző nyújt a 82/471-388/112-s telefonszámon.

A pályázatok benyújtásának módja:
- Postai úton, a Csurgói Közös Önkormányzati Hivatal címére történő megküldésével (8840 Csurgó, Széchenyi tér 2.) . Kérjük a borítékon feltüntetni a pályázati adatbázisban szereplő azonosító számot: CS/6237/2015, valamint a munkakör megnevezését: közterület-felügyelő.
- Személyesen: Fábián Anita jegyző részére 8840 Csurgó, Széchenyi tér 2.

A pályázat elbírálásának határideje: 2016. február 29.

A pályázati kiírás további közzétételének helye:
- www.kozigallas.gov.hu
- Csurgói Városi Televízió
- fenntartó településeken helyben szokásos módon.

A pályázati eljárás során 2 fő közterület-felügyelő kerül kiválasztásra.
A sikeresen pályázók 6 hónap próbaidő kikötésével kerülnek alkalmazásra.
A pályázat kiírója a pályázat eredménytelenné nyilvánításának jogát fenntartja.
A munkáltatóval kapcsolatban további információt a www.csurgo.hu honlapon szerezhet.

Kategória: Hírek
2015. december 20., vasárnap 11:57

Tudta-e? - Napsugár Szociális Intézmény

Hogy Csurgón, a Napsugár Szociális Intézményben egész évben óriási munka folyt?

Az intézmény dolgozói és tagjai büszkén mondhatják el, hogy időt és fáradtságot nem kímélve szebbnél szebb ajándéktárgyakat, használati tárgyakat, és díszeket alkottak meg mindennapjaik során. Az elkészült tárgyakat több célból készítették: ajándékozás gyanánt az őket segítő önkéntesek és támogatók számára, vagy éppen tombola nyereményként adták át. Emellett eladásra is készültek tárgyak, az ebből befolyt összeget pedig az egyesület hasznosította.

További sikerélményként élték meg az „alkotók”, hogy egy cég felkérésére is készítenek ajándéktárgyakat, melyeket a vezérigazgató az üzleti kapcsolattartóinak ajándékoz, akár külföldre is.

Ez is azt mutatja, hogy a kézzel, szívvel-lélekkel készített tárgyaknak nincs párja. Továbbá fontos megemlíteni, hogy az intézményben a hasznos időtöltésen túl terápiás szerepe is van a tárgyak készítésének. Az intézmény fiataljai szívesen készítik, melyben hatalmas szerepe van a munkatársak kreativitásának, hozzáállásának és kitartó, türelmes munkájuknak.

A sikerélményeknek és az érdeklődésnek köszönhetően, a jövő évben újult erővel, ötletekkel, és még nagyobb lendülettel vágnak neki a munkának!

Lőrincz Zsanett

DSC 7835

DSC 7839

DSC 7870

DSC 7874

Kategória: Hírek

Csurgó Város Képviselő-testülete 2015. december 9-én 14:00 órakor a Városháza tanácskozó termében tartotta soron következő képviselő-testületi ülését, melyen az alábbi napirendi pontokat tárgyalta:

 1. Előterjesztés a Mária Út Közhasznú Egyesülethez történő csatlakozásról
Előadó: Füstös János polgármester

2. Előterjesztés Csurgó Város Helytörténeti Gyűjteménye különválasztásáról valamint a Csurgó Városi Könyvtár Alapító Okiratának módosításáról
Előadó: Füstös János polgármester

3. Előterjesztés Dr. Bojtor Éva a III. számú háziorvosi körzet háziorvosának beszámolójáról
Előadó: Füstös János polgármester

4. Előterjesztés Csurgó Város Önkormányzata 2015. évi költségvetésének 2. számú módosításáról
Előadó: Füstös János polgármester

5. Előterjesztés a magánszemélyek kommunális adójáról szóló 14/2014. (XII.1.) önkormányzati rendelet módosításáról
Előadó: Füstös János polgármester

6. Előterjesztés a Csurgói Közös Önkormányzati Hivatal alapító okiratának módosításáról
Előadó: Füstös János polgármester

7. Előterjesztés a közterület-felügyelet felállításával kapcsolatban a Csurgói Közös Önkormányzati Hivatal Szervezeti és Működési Szabályzatának módosításáról
Előadó: Füstös János polgármester

8. Előterjesztés a közterületi térfigyelő rendszerről szóló rendelet megalkotásáról
Előadó: Füstös János polgármester
9. Előterjesztés a Csurgói Közös Önkormányzati Hivatalnál foglalkoztatott köztisztviselők illetménykiegészítéséről szóló rendelet megalkotásáról
Előadó: Füstös János polgármester

10. Előterjesztés a Szervezeti és Működési Szabályzatról szóló 10/2014. (X.27.) önkormányzati rendelet módosításáról
Előadó: Füstös János polgármester

11. Előterjesztés „A Csurgói Sótonyi László Sport és Szabadidőcentrum felújítása és bővítése” című projekt megvalósításának keretén belül közbeszerzési eljárásban való döntésről
Előadó: Füstös János polgármester

12. Előterjesztés a DDOP – 2.1.1./A.B-12 kódszámú Turisztikai attrakciók és szolgáltatások fejlesztése elnevezésű projekt keretében megvalósuló komplexum üzemeltetésére vonatkozó pályázati kiírás ütemezéséről
Előadó: Füstös János polgármester

13. Előterjesztés „A közbiztonság növelését szolgáló térfigyelő rendszer vásárlása és kiépítése” című beruházáshoz kapcsolódó betápláló villamoshálózat kivitelezéséről
Előadó: Füstös János polgármester

14. Előterjesztés a Vidékünk a Jövőnk Szövetség folyószámlahitelének fedezetéül felajánlott ingatlanok módosításáról
Előadó: Füstös János polgármester

15. Előterjesztés Csurgó Város Képviselő-testületének 2016. I. félévi Munkatervéről
Előadó: Füstös János polgármester

16. Előterjesztés a Szociális, Egészségügyi és Sport Bizottság megbízásáról faanyag kiosztásával kapcsolatos pályázat kiírására
Előadó: Füstös János polgármester
17. Tájékoztató a két ülés közötti tisztségviselői tevékenységről
Előadó: Füstös János polgármester

 

A képviselő-testületi ülésekkel kapcsolatos anyagok az alábbi linken keresztül érhetőek el: http://csurgo.hu/hu/varoshaza/kozos-onkormanyzati-hivatal valamint a "Dokumentumtár/Közös Önkormányzati Hivatal" fül alatt.

Kategória: Hírek

Csurgó Város Önkormányzat Képviselő - testületének Szociális, Egészségügyi és Sport Bizottsága épület bontásból és közterületen lévő fa kivágásából származó fa kiosztására pályázatot ír ki.

1. A pályázat célja:

A leginkább rászorultak részére a téli tüzelőben való segítség nyújtás, épület bontásából és közterületen lévő fa kivágásából származó fa kiosztásával.

2. A pályázaton való részvétel:

Pályázatot nyújthatnak be azon rászoruló személyek, akik az alábbi feltételek valamelyikének megfelelnek.

Feltételek:

a) aktív korúak ellátásában részesülő személy
b) gyermekét/ gyermekeit egyedül nevelő szülő (jövedelemhatár: 57.000 Ft)
c) azon családok ahol az egy főre jutó jövedelem az 57.000 Ft-ot nem haladja meg.

A fent szerepelt feltételek fennállását a pályázati adatlaphoz mellékelve, hitelt érdemlő okirattal igazolni kell. Hiánypótlásra nincs lehetőség.

3. A pályázat benyújtása és elbírálása:

A pályázatokat Csurgói Közös Önkormányzati Hivatal Önkormányzati Irodáján lehet benyújtani. A
pályázatok döntésre való előkészítését az Önkormányzati Iroda végzi. A pályázatok elbírálásáról a
Képviselő-testület Szociális, Egészségügyi és Sport Bizottsága dönt.

4. A támogatás mértéke, hatálya és átadása:

15 pályázó részesülhet támogatásban, melynek mértéke 2 m3. A hulladék fa kiszállításáról a
Városgazdálkodási Kft. gondoskodik.
A nyertes pályázók írásban kapnak értesítést.
A pályázat kihirdetésének időpontja: 2015.december 10.
A pályázat benyújtásának kezdő határideje: 2015. december 10.
A pályázat benyújtásának határideje: 2015. december 16.
A pályázat elbírálásának határideje: 2015. december 18.

A pályázati adatlap beszerezhető a Csurgói Közös Önkormányzati Hivatalban, illetve
letölthető az alábbi linkre kattintva:Pályázati adatlap épület bontásból és közterületen lévő fa kivágásából származó fa kiosztására

Kategória: Hírek

Zajos időszakon van túl a „Csurgói Sótonyi László Sport és Szabadidőcentrum felújítása és bővítése” című projekt II. üteme. Az elmúlt hetekben folyamatos fúrással 1270 méter mély kutat fúrtak, mely jelenleg a kitermelésnél 64 fokos vizet biztosít. A továbbiakban egy kisebb, 250 méter mélységű hideg vizes kút is fúrásra kerül. A sportcsarnok épületének bővítésénél az alapozási munkák lassan mindenhol elkészülnek. A csarnok déli oldalán az új út építéséhez a végleges terv elkészült, az építési munkálatok ezután kezdődnek.

DSC 7694

DSC 7700

DSC 7703

DSC 7707

DSC 7708

DSC 7715

DSC 7718

DSC 7721

Kategória: Hírek

A Magyar kupa szereplés óriási eredmény, Csurgón nagyon rég volt ehhez hasonló a női kézilabdában. Mennyire volt ez benne a pakliban, terveztetek ennyi kört a szezon elején?
Köszönjük. Rengeteg munka van emögött, a játékosok, a szakmai stáb és az elnökség részéről is. Igen, ez a sportsiker klubunk, de talán mondhatom, hogy Csurgó város sporttörténelmében is komoly mérfőldkő. Egészen 25 évet kell „visszautaznunk” az időben, az 1993/1994-es bajnoki szezonig, amikor az NB II-es Csurgó Konzol csapata tíz góllal győzte le az egy osztállyal feljebb szereplő Magyar Kábel csapatát. Ezzel sporttörténelmet írva, városunk történelmében először jutott be csurgói sportcsapat Magyarország legjobb 16 csapata közé a Magyar Kupában. Mint tudjuk, a történelem ismétli önmagát és hihetetlen, de pontosan 25 évvel később, szinte napra pontosan ugyanezt a sikert ismét elérte a Csurgói NKC csapata az idén veretlen, százszázalékos, egy osztállyal feljebb a bajnoki tabellát vezető Szekszárd együttese ellen. A sportban az egyik legszebb dolog talán, hogy bármi benne lehet a „pakliban”. Mi „tét nélkül” beneveztünk a Magyar Kupa küzdelmeibe, hogy minél több meccset játsszunk és fiatal csapatunk több meccsrutint szerezzen. A kupamérkőzések előtt már a bajnoki fordulókban is volt néhány előjele, hogy kezd összeérni együttesünk és harcosok módjára, képesek csapatként egymással és egymásért küzdeni a pályán, de bevallom őszintén az örök optimista és a „merjünk nagyot álmodni” hozzáállásunkkal sem számítottunk arra, hogy két NB I/B-s együttest is búcsúztatunk majd. Nagyon megérdemelték már a lányok a sikert, akik szívósan, makacs hittel, kitartó szorgalommal és mély alázattal augusztus eleje óta - először heti tíz, aztán heti öt-hét edzésen -, keményen edzenek és az eredmények nem azonnal jelentkeztek.
Hornyák Lajos edzőnk egyik klasszikus mondását idézem: „Gyerekek, a munka nem hazudik.” És tényleg nem. Csak azok tudják igazán honnan indultunk három és fél évvel ezelőtt - hogy a dél-dunántúli régió egyik legnagyobb múltú kézilabdacsapatát újjáépítsük -, akik akkor ott voltak. Sokan lenéznek és kinevetnek bennünket, azonban ezek a sikerek és eredmények méltó elégtételek számunkra. Irigyek és ellendrukkerek mindig vannak és lesznek is, de jó, hogy vannak, mert nélkülük nem tudnánk kihozni a maximális teljesítményt magunkból. Mi nem másokkal foglalkozunk, hanem saját céljaink felé haladunk és építjük álmainkat. Szent István királyunk intelmével élve:
„Semmi sem emel fel, csakis az alázat. Semmi sem taszít le, csakis a gőg..”
Ez klubunk egyik mottója is lehetne.
Szívből örülök sikerünknek és büszke vagyok az egész csapatra.

Több mérkőzés, több erőfeszítés a csapat részéről. Mennyire érezni ezeket a plusz mérkőzéseket, fejben, lábban?
Eddig heti egy mérkőzéshez voltak a „fejek” és a „lábak” hozzászokva, azonban a magyar kupameccsek hetein már heti két tétmeccset kellett lányainknak lejátszaniuk. Nem volt egyszerű, de megúsztuk ezeket a heteket sérülések nélkül, hála az inkább technikai, labdás és a regenerációt előtérbe helyező edzésmunkának. Egyenlőre úgy tűnik bírják női kéziseink a nagyobb terhelést, de mint minden sorozat egyszer ez is megszakad. Ők is emberből vannak, csak a gépek képesek monoton módon nagy terheléssel hibátlanul dolgozni.

A következő kör jutalomjáték lesz, az ellenfelet ismerve, a tisztes helytállás a cél. Mekkora az esélye a „csodának”?
Mondhatjuk a kézilabda ünnepének is, hiszen jelenleg hazánk negyedik legjobb csapata, az Érd látogat hozzánk hamarosan. Játékosaik között szerb, spanyol, francia, montenegrói és több magyar válogatott is játszik, nem beszélve bajnokok ligája győztesekről, olimpia bajnokokról és tucatnyi kupagyőztesről. Ilyen játékerőt képviselő női kézilabdacsapat nem mostanában játszott a csurgói női csapat ellen. A Magyar Kézilabda Szövetség irodájában múlt héten csütörtökön a Magyar Kupa negyedik fordulójának sorsolásakor épp az érdiek képviselője ült mellettem, aki kihúzott bennünket, ezt követően nekem sikerült kihúznom őket. Ezúttal így alakult. Azt gondolom a csodára mindig van esély, ha az egyik együttes nem kellő alázattal készül az ellenfélre és a mérkőzésre, képviseljen az bármilyen játékerőt is. A sporttörténelemben számtalan példa van arra, hogy „Dávid legyőzte Góliátot” vagyis kicsi, de lelkes játékosokból álló együttesek diadalmaskodtak komoly játékoskerettel rendelkező, nagy múltú, elbizakodott sztárklubok felett. Maradjunk egy friss példánál, a harmadosztályú Kozármisleny csapata három NB I-es labdarúgócsapatot ejtett ki a labdarúgó Magyar Kupa küzdelmeiből az elmúlt hetekben. Azt gondolom, a csodában mindig hinni kell, de szükséges, hogy tisztában legyünk a realitásokkal is és lépésről lépésre haladjunk a létrán felfelé. Véleményem szerint merni kell nagyot álmodni, de nem szabad elbízni magunkat. Úgy érzem a csurgói női kézilabda többszörösen nyert ezzel. Természetesen a tisztes helytállás a cél, emellett komoly reklám is egyesületünknek. Sokan nem is tudták, hogy létezünk, az ilyen sikerek hatására azonban lehet, hogy ő, vagy a kislánya elkezd majd nálunk kézilabdázni, mert épp egy ilyen mérkőzés váltja ki belőlük a kellő motivációt és a kézilabda szeretetét. Ha sok ilyet elérünk, akkor már megérte. Ezért dolgozunk.

Nem csak a kupában, hanem a bajnokságban is nagyon szép eredményeket értek el. Elégedett vagy? A tervekhez képest erőn felül teljesít a csapat?
Inkább hálás vagyok, mint elégedett. Az elégedettség elkényelmesít. Azt gondolom hálásnak kell lennünk mindenért, de egy „egészséges elégedetlenség” jó ha van bennünk, hiszen ez visz tovább minket a következő cél elérése felé. Jó érzéssel tölt el, hogy a befektetett emberi és anyagi erőforrások győztes meccsek formájában hozzáadott értéket adnak Csurgónak és sikerélményt a nálunk kézilabdázó néhány felnőtt és közel száz utánpótláskorú játékosnak, a jövő generációinak. Örömmel tölt el és hálás vagyok, hogy ennek alakításában részt vehetek. A sport és a kézilabda sok mindenre megtanítja az embert, melynek aztán számos előnyét élvezzük felnőtt életünk során. Megtanít küzdeni, csapatban dolgozni, az alázatra és arra is, hogy soha ne adjuk fel. Felnőtt csapatunk átlagéletkora körülbelül 18 év, ami egy nagyon fiatal csapatot jelent, ha így nézzük abszolút erőn felül teljesítünk. Van pár tapasztalt korábbi NB I és NB I/B osztályt megjárt játékosunk is, akik csapatunk húzóerői és példaképei a fiatalabb játékosok számára. Hosszú út áll még előttünk, lesznek szép sikereink és lesznek mélypontjaink, a fontos, hogy soha ne veszítsük el pozitív hitünket. Jó ütemben haladunk céljaink felé, de nem szeretnék semmit elkiabálni, még a bajnokság felénél sem járunk. Nyugtával szeretném dicsérni a napot.

Amennyiben továbbra is ilyen magas színvonalon játszotok, jövőre sokkal könnyebben mehet az építkezés. A mostani eredmények jó ajánló levelek lehetnek rutinosabb játékosok számára?
Ebben bízom én is. Az előző bajnoki szezonban a tavasz és a nyár folyamán számos tárgyalást kezdeményeztem kézilabda játékosokkal az ország különböző pontjain. Többen közülük ma csapatunkban játszanak, de nem mindenki. Nehéz úgy tárgyalni ha a korábban megkezdett munkának még nem voltak külső látható jelei, például a bajnoki tabellán vagy a Magyar Kupában. Vagy el hiszik a tárgyalópartnerek amit felvázol az ember, vagy nem. Tény, sokkal könnyebb úgy játékost igazolni ha vannak mögöttünk elért sikerek és eredmények. Remélem a következő tárgyalási körben még pozitívabban állnak majd klubunkhoz.

Mik a célok a szezon második felére? Vannak konkrét elvárások a csapattal szemben?
Azt gondolom nem szükséges ezt feltétlenül bajnoki helyezésben és pontokban meghatározni. A konkrét cél és elvárás, hogy a jelenlegi szériát és tempót tudjuk tartani. Amennyiben a sérülések elkerülnek bennünket, akkor erre minden esélyünk megvan. Ha ez sikerül, akkor a szezon végi értékelésen biztos vagyok benne, hogy mindannyian büszkék lehetünk a közösen elért sikerre.
„Amíg nincs belső ellenséged, a külső ellenség nem árthat neked.” – mondja egy afrikai közmondás. E szerint dolgozunk.

A folyamatos fejlődés ösztönzőleg hat a fiatalabb korosztályokra. Érezni ezt a szezon közben is, jönnek újak az utánpótlásba?
Abszolút így van. Csak a múlt héten igazoltunk le közel tíz új utánpótláskorú játékost, és már szinte a bajnokság felénél járunk. Tehát szezon közben is folyamatosan csatlakoznak hozzánk a kézilabdázni vágyó fiatalok. Pontosan ez volt a cél, hogy beindítsuk ezt a pozitív folyamatot, láncreakciót és a női utánpótlás kézilabda akadémiánk napról-napra bővüljön. Örömmel jelentem, hogy ettől a tanévtől megkezdtük az óvodákban is a labdás foglalalkozásokat négy, öt és hat éves gyermekekkel, így a lehető legkorábban igyekszünk megismertetni a gyermekekkel ezt az izgalmas sportágat. Minél többen űzik, annál népszerűbb lesz és annál több tehetséges játékost tudunk felnevelni. Épp ez az egész kézilabda akadémia rendszernek a lényege. Reményeink szerint tíz-tizenöt-húsz év múlva közülük lesz majd tucatnyi Csurgóról indult kézilabda válogatott és NB I-es játékos, hasonlóan Kovacsics Anikóhoz, Balogh Beatrixhez vagy Simics Judithoz.

Mennyire nehéz megoldani a „sportcsarnok kérdést”?
Mostanában ez „nagy kérdés” városunkban és sajnos néhány konfliktust elő is idéz a sportklubok között, bár ha néha nehezen is, de eddig sikerült mindent megbeszélni és megoldani. Azt szoktam mondani egyik szemünk sír ilyenkor, hogy ennyi csapat van ebben a kisvárosban, mert szinte nem férünk el. A másik szemünk ugyanakkor nevet, mert óriási dolog, hogy rengeteg női és férfi kézilabdacsapat, női és férfi labdarúgócsapat versenyez – nyílván a hely akkor gond, ha nincs városi sportcsarnok használatban, ha elkészül, akkor „helyre áll a rend”. Talán ez most az egyik legnehezebb megoldandó feladatunk, ennél már néha csak a „buszkérdés” nehezebb, a kevés busz és sok utánpótláskorú csapat miatt. Jelenleg a Sótonyi László Sportcsarnok felújításának második üteme zajlik. Felnőtt csapatunk és utánpótláscsapataink az Eötvös József Általános Iskola és a Csokonai Vitéz Mihály Református Gimnázium tornatermeiben edzenek, de edzőink kijárnak Berzencére is edzést tartani. Már ez is nagy dolog, hogy nem kell busszal utaztatni egy csapatot sem szomszédos településekre, hogy ott oldjuk meg az edzést. Ez rendkivül költséges megoldás volt klubunk számára a tavalyi bajnoki szezonban. Másik fő probléma, hogy mivel sok a csapat, sok a sportfelszerelés, sportkiegészítő is, melyek tárolása komoly gondot okoz. Bízunk benne, hogy mielőbb elkészül a XXI. századi igényeknek minden tekintetben megfelelő megújult városi sportcsarnokunk, kézis lányaink nagy örömére és hamarosan beköltözhetünk régi-új otthonunkba.

Folyamatos itthon edzés és mérkőzések mellett lehetne jobb eredményeket produkálni?
Biztosan lehetne, de talán nem ez áll a prioritási lista élén. Viszont tény, hogy minden csarnokban más minőségű és más jellegű sportpadló – parketta van. Az edzések során a láb és az izmok hozzászoknak egy adott típusú sportfelülethez és könnyen lehet, hogy a hétvégén a mérkőzésen egy teljesen más típusú sportpadló fogadja játékosainkat. Például öt napon keresztül parkettán edzenek és hétvégén sportpadló van vagy fordítva. Ez megerőlteti az izmokat és nagyban növeli a sérülésveszélyt. A stabilitás mindig jó, így e téren is biztosan jobb eredményeket lehetne úgy produkálni. De nem panaszkodunk, tesszük a dolgunkat, az adott lehetőségekből igyekszünk kihozni a maximumot.

Köszönöm szépen a lehetőséget a Csurgói Női Kézilabda Club nevében!

Ferletyák Márk

Kategória: Hírek

A duális képzés átalakulása, valamint a vállalkozások lehetőségei címmel tartott előadást november 27-én Cseresnyés Péter munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkár Csurgón, a Csokonai Közösségi Házban.

A fórum kezdete előtt Füstös János Csurgó város polgármestere fogadta Cseresnyés Pétert, melyet követően a SEFAG Zrt Csurgói Faipari Gyárban tettek gyárlátogatást. 

DSC 7727

 

DSC 7732

 

 

 

Kategória: Hírek

Csurgó Város Képviselő-testülete 2015. november 18-án 14:00 órakor a Városháza tanácskozó termében tartotta soron következő képviselő-testületi ülését, melyen az alábbi napirendi pontokat tárgyalta:

 1. Előterjesztés Csurgó Város Önkormányzata 2015. évi költségvetésének 1. számú módosításáról
Előadó: Füstös János polgármester
2. Előterjesztés a magánszemélyek kommuniális adójáról szóló 14/2014. (XII.1.) önkormányzati rendelet módosításáról
Előadó: Füstös János polgármester
3. Előterjesztés a 19/2015. (II.11.) KT. határozat módosításáról
Előadó: Füstös János polgármester
4. Előterjesztés a Csurgó Kistérségi Többcélú Társulás társulási megállapodásának módosításáról
Előadó: Füstös János polgármester
5. Előterjesztés a család- és gyermekjóléti központ feladat-ellátási megállapodás megkötéséről
Előadó: Füstös János polgármester
6. Előterjesztés általános iskolai beiskolázási körzetek véleményezéséről
Előadó: Füstös János polgármester
7. Előterjesztés a Csurgói városháza épület felújításához szükséges építési engedélyezési tervek elkészítéséről
Előadó: Füstös János polgármester
8. Előterjesztés Csurgó Széchenyi téri vadgesztenye fasorok állagmegóvásáról
Előadó: Füstös János polgármester

A képviselő-testületi ülésekkel kapcsolatos anyagok az alábbi linken keresztül érhetőek el: http://csurgo.hu/hu/varoshaza/kozos-onkormanyzati-hivatal valamint a "Dokumentumtár/Közös Önkormányzati Hivatal" fül alatt.

Kategória: Hírek

Események

P dec. 13 @ 4:00PM - 12:00AM
Advent Csurgón
Szo dec. 14 @ 3:00PM -
Advent Csurgón - december 14.
Szo dec. 14 @ 4:00PM - 12:00AM
Advent Csurgón
V dec. 15 @ 4:00PM - 12:00AM
Advent Csurgón
H dec. 16 @ 4:00PM - 12:00AM
Advent Csurgón
K dec. 17 @ 4:00PM - 12:00AM
Advent Csurgón
Sze dec. 18 @ 4:00PM - 12:00AM
Advent Csurgón
Cs dec. 19 @ 4:00PM - 12:00AM
Advent Csurgón
P dec. 20 @ 4:00PM - 12:00AM
Advent Csurgón
Szo dec. 21 @ 5:00PM -
II. Alsoki traktoros fényfelvonulás

Eseménynaptár

Előző hónap December 2024 Következő hónap
H K Sz Cs P Szo V
week 48 1
week 49 2 3 4 5 6 7 8
week 50 9 10 11 12 13 14 15
week 51 16 17 18 19 20 21 22
week 52 23 24 25 26 27 28 29
week 1 30 31

Időjárás

Unknown

6°C

Csurgó

Unknown

Páratartalom: 62%

Szél: 3.22 km/h

  • 24 Márc 2016

    Tiszta 9°C 0°C

  • 25 Márc 2016

    Részben felhős 12°C 4°C