Magyar hősökre emlékezve tartott ünnepi programot május 23-án Csurgó. Ledinczky Miklós Jánosné, Iharosberény polgármesterének, a Csurgói Eötvös József Általános Iskola II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola igazgatójának ünnepi beszédével emlékezünk.

Tisztelt Megemlékezők!

Köszönöm a felkérést, amelyet örömmel vettem, megtisztelő számomra, hogy én mondhatok néhány megemlékező gondolatot tisztelegve az emlékművön szereplő és minden hős tiszteletére a csurgói Hősök Napi megemlékezésen.

Szeretnék szólni először néhány szóban a Hősök Napi Ünnep történetéről.

Az elesett magyar hősök emlékezetét először az első világháború idején, 1917-ben iktatták törvénybe, Abele Ferenc vezérkari őrnagy kezdeményezésére. Abban az időben állt fel a Hősök Emlékét Megörökítő Országos Bizottság, melynek feladata a települések emlékmű-állítási programjának lebonyolítása volt. Az egyik legismertebb alkotás az összes elesett első világháborús katonára emlékeztető hősök emlékköve, melyet 1929-ben avattak fel a budapesti Hősök terén a Millenniumi emlékmű előtt. A Hősök emlékünnepét az 1924. évi XIV. törvénycikk rögzítette, mely kimondta, hogy „minden esztendő május hónapjának utolsó vasárnapját a magyar nemzet mindenkor a hősi halottak emlékének szenteli”.

Ennek ellenére az ünnepet 1945-től, a kommunista időszakban nem tartották meg. A rendszerváltás után újra lehetett ünnepelni az elesett magyar katonákat, majd a 2001-ben elfogadott LXIII. törvény a korábbi ünnep körét hivatalosan is kibővítette mindenkire, „akik a vérüket ontották, életüket kockáztatták vagy áldozták Magyarországért.

Ma, amikor közösen fejet hajtunk mindazok előtt, akik életüket áldozták hazánkért el kell gondolkodnunk azon, hogy a Hősök Napja nem csupán a háborúk hőseiről, hanem mindazoknak szól, akik bátorságukkal, önfeláldozásukkal és hűségükkel hozzájárultak nemzetünk történetéhez. 

Kedves Emlékezők!

Miért fontos, hogy legyenek ilyen megemlékezések az életünkben és Csurgó város életében is?

Azért, mert nemcsak emlékezünk és tisztelgünk a hősök tiszteletére, hanem ezzel példát és utat mutatunk a jövő nemzedékének, hogy a múltat soha nem feledhetjük, fontosak az emlékek az életünkben, és nem kevésbé a nemes célok, a példamutató életutak tisztelete.

Mert van-e annál nagyobb kincs, mint az embernek az élete, amely egyszeri és megismételhetetlen?

Tudjuk rá mindannyian a választ, hogy nincs. Ezek a hős katonák, akikre itt most emlékezünk e legnagyobb kincsüket adták a hazánkért.

Kedves Emlékezők!

A hősök, akikre ma itt emlékezünk a kötelességteljesítés, a bajtársiasság, és a helytállás hősei lettek, pedig valószínűleg nem készültek hősnek lenni. Szívesebben élték volna ők is mindennapi életüket családjuk körében, de a parancs elszólította őket otthonukból, ahová sajnos már többé nem tértek vissza.

Nekünk, akik ma a hősökre emlékezünk, egy pillanatra sem szabad felednünk, hogy nagyszüleink, dédszüleink nemzedékéről beszélünk!

Tartozunk mindazoknak az emlékezéssel, a főhajtással, akik katonaként, tűzszerészként, akár civilként is életüket veszítették a hazánk szabadságáért.

Emlékeznünk kell, hogy értsük, milyen veszélyeket rejt a háború világa és hogy óvjuk meg a nagy kincset a békét a tágabb és szűkebb környezetünkben és teljesíthessük a küldetésünket békében, összefogással a nemzetért, hazánkért, Somogyországért, a Csurgói Járásért és Csurgó városért.

Mit üzennek e hősök a jelennek?

A hősök üzenete világos: a hősiesség nem csupán a múlté, hanem a jelenben is él. 

Ők arra tanítanak minket, hogy a közösségért, a családért és a nemzetért tett erőfeszítések örök értéket képviselnek.  Ma rajtunk a sor: nekünk kell megőrizni és továbbadni mindazt, amit ők ránk hagytak.

A hősök nyugodjanak békében, akár ők a mi temetőinkben, de bárhol is a világban, mi élők pedig emlékezzünk rájuk nemcsak ma, hanem mindennap őszinte kegyelettel és tisztelettel.

A Jóisten adjon örök nyugodalmat minden névszerint ismert és ismeretlen hősnek is, a világban, hazánkban, Csurgón.

Ma, amikor fejet hajtunk hőseink előtt, ne csupán emlékezzünk, hanem vállaljuk is az ő örökségüket.  Legyünk mi is hősök a magunk módján: a családunkban, a közösségünkben, a munkánkban és mindennapi életünkben.  Mert a hősiesség nem csupán a múlté, hanem a jelenben is él, és rajtunk múlik, hogy továbbadjuk-e a jövőnek. 

Köszönöm, hogy együtt emlékezhetünk, és vállalhatjuk hőseink örökségét. 

Nekünk ma szerencsére nem a harctéren kell küzdenünk a hazáért és puszta életünkért, hanem itt kell helytállnunk és boldogulnunk, mert itt élnünk, s halnunk kell szép hazánkban, Somogyországban és a lakóhelyünkön is, adja Isten, hogy ez így legyen örökkön örökké békességben!

Köszönöm szépen, hogy meghallgattak!