Éves nagyszabású rendezvényét tartotta június 1-én pénteken a helyi paktum Csurgón a Csokonai Közösségi Házban. Az esemény igen komplexre sikerült, mert foglalkoztatási fórum, irányító csoport ülés és a Somogy Megyei Paktum közreműködésével egy Karriernap is megvalósult ez alkalomból. A megnyitó alkalmából a Somogy Megyei Foglalkoztatási Főosztály vezetője Simonné Hornyák Valéria, a Csurgói Járás vezetője Maronics Gábor és a város polgármestere Füstös János is köszöntötte a résztvevőket. Az állásbörzén a kis helyi vállalkozások mellett nagyobb Somogy és Zala megyei cégek is várták az álláskeresőket, valamint a helyi paktum iroda is képviseltette magát. A párhuzamosan zajló foglalkoztatási fórum és irányító csoport rendezvényen pedig a munkáltatók számára tartottak hasznos előadásokat a megyei és helyi paktum, a Családtámogatási és Társadalombiztosítási Főosztály osztályvezetője és munkatársa, valamint külső szakértők bevonásával. A rendezvény 10 órától kora délutánig várta az érdeklődőket.
2018.06.01. péntek 10:30-tól a Csokonai Közösségi Ház 1. emeletén szeretettel várjuk a Csurgó és környékbeli vállalkozásokat a paktum nagyszabású rendezvényére. Érdekes fórumtémákkal és előadásokkal várjuk az érdeklődőket.
P márc. 28 @ 8:00AM - Rákóczi Nap |
Szo ápr. 12 @ 2:00PM - Költészet napja |
Cs ápr. 17 @ 2:00PM - 05:00PM Húsvéti Játszóház |
Cs máj. 01 @12:00AM Dalostalálkozó |
Szo máj. 10 @12:00AM Történelmi emlékhelyek napja |
6°C
Unknown
Páratartalom: 62%
Szél: 3.22 km/h
9°C
0°C
12°C
4°C