Tisztelt Csurgói Lakosok! Néhány nappal ezelőtt a Csurgóhoz közeli Zákányt is elérte az Európa számos országát érintő menekülthullám. Mindezt Önök is tapasztalhatták, hiszen a napokban számos rendőrautó és katonai konvoj haladt át városunkon. Bár közel vagyunk a történésekhez, eddigi tapasztalataink, valamint a hivatalos szervekkel történő…
2015. szeptember 20., vasárnap 08:24

Tudta-e? - Csurgó Város Helytörténeti Gyűjtemény

Hogy Csurgón, a Csokonai utca 24. szám alatt áll a Csurgó Város Helytörténeti Gyűjtemény? Az épület múltja egészen 1792-ig repíti vissza az érdeklődőket, amikor is Gróf Festetics György iskolát alapított Csurgón, amelynek épülete 1796-ra készült el. Az 1799-1800-as években e falak között élt és tanított…
A Csurgói Női Kézilabda Club egyre több embernek szerez örömet. Az elmúlt két évtizedben mostoha gyermeki sors jutott neki, pár éve a megszűnés szele csapta meg. Közös összefogással, mára biztos szakmai és anyagi hátérrel rendelkező csapat formálódott. A célok adottak, a lehetőségek biztosítottak. Szászfalvi Bencével,…
Szenta Községi Önkormányzat a „Közalkalmazottak jogállásáról szóló” 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján pályázatot hirdet az Arany János Nevelési és Művelődési Intézmény Egységes óvoda-bölcsőde intézményegység intézményvezető (magasabb vezetői) beosztás betöltésére A közalkalmazotti jogviszony időtartama: határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszonyFoglalkoztatás jellege: teljes munkaidőVezetői megbízás időtartama: a…
Csurgói Közös Önkormányzati Hivatal Beruházási és Műszaki Irodája értesíti a lakosságot, hogy a Viridis-Pannonia Nonprofit Kft. 2015. szeptember 26.-án (szombaton ) lakossági veszélyes, elektronikai és autógumi hulladékgyűjtést végez a következő helyszíneken és időpontokban: Helyszín Időpont1. Alsok Italbolt 940 – 9502. Eötvös József Ált. Iskola Parkoló…
Csurgói Közös Önkormányzati Hivatal Beruházási és Műszaki Iroda értesíti a lakosságot, hogy a Viridis – Pannónia Nonprofit Kft. 2015. évi őszi lomtalanítási akcióját 2015. szeptember 25-én, pénteken tartja. Kérjük a Tisztelt Lakosságot, hogy a korábbi évek gyakorlata szerint, a feleslegessé vált háztartásilim-lomot , az ingatlana…
2015. szeptember 13., vasárnap 13:02

Magyarországot körülölelő zarándoklat

Magyarországot körülölelő zarándoklat indult 2015. augusztus 15-én, Nagyboldogasszony napján Esztergomból keleti illetve nyugati irányba is. A vállalkozó szelleműek naponta átlagosan 25 kilométert megtéve haladnak településtől településig zászlóátadással, és szüntelen imádkozással, védő korlátot húzva ezzel az országhatár mentén. A szervező, Kissné Rózsa Mária elmondása szerint a…

Események

Cs jún. 04 @ 5:00PM -
Nemzeti összetartozás napja
P jún. 19 @ 6:00PM - 10:00PM
Múzeumok éjszakája

Eseménynaptár

Előző hónap Július 2026 Következő hónap
H K Sz Cs P Szo V
week 27 1 2 3 4 5
week 28 6 7 8 9 10 11 12
week 29 13 14 15 16 17 18 19
week 30 20 21 22 23 24 25 26
week 31 27 28 29 30 31
Előző hónap Augusztus 2026 Következő hónap
H K Sz Cs P Szo V
week 31 1 2
week 32 3 4 5 6 7 8 9
week 33 10 11 12 13 14 15 16
week 34 17 18 19 20 21 22 23
week 35 24 25 26 27 28 29 30
week 36 31

Időjárás

Unknown

6°C

Csurgó

Unknown

Páratartalom: 62%

Szél: 3.22 km/h

  • 24 Márc 2016

    Tiszta 9°C 0°C

  • 25 Márc 2016

    Részben felhős 12°C 4°C