Üde és szívet melengető színfolt a csurgói belvárosban az ősi gesztenyefasor mellé frissen kihelyezett adományfogadó pont, egy kupakgyűjtő szív. A Csokonai Közösségi ház munkatársainak jóvoltából és a település vezetésének támogatásával igyekeznek rendhagyó módon segíteni a rászorulóknak. Most éppen egy beteg szuloki kislány számára gyűjtenek, hogy…
Ha véletlenül elmúlna a kánikula, akkor sem fognak fázni a csurgói fák, ugyanis gondos kezek díszes kabátkába öltöztették a belvárosi gesztenyefasort. A sajátos kiállítás színesebbé és szebbé varázsolja a várost, mosolyt csal az arra járók arcára. Nem mindennapi a természetben elhelyezett tárlat alapanyaga sem: mintegy…
Majd 600 milliós fejlesztés valósul meg 287 millió forintos kormányzati támogatással a csurgói Topesa Kft–nél. Július 8-án Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter úr adta át Csurgón az erről szóló támogató okiratot és kiemelte, hogy a fejlesztés a munkahelyek megóvását is szolgálja. (function(d, s, id){var js;…
2020. július 03., péntek 20:11

Értesítés szúnyoggyérítésről

ÉRTESÍTÉS SZÚNYOGGYÉRÍTÉSRŐL Ezúton értesítjük, hogy Csurgó Város és Porrogszentkirály Község Önkormányzatainak illetékességi területén a Szerocor Konzorcium (1119 Budapest, Etele út. 57.) szervezésében földi úton történő szúnyoggyérítés kerül elvégzésre. FÖLDI VÉDEKEZÉS A földi védekezés időpontja CSURGÓ és PORROGSZENTKIRÁLY illetékességi területén: 2020. július 06. napján a napnyugta…
Csurgó Város Képviselő-testülete 2020. június 30-án (kedd) 13:00 órakor a Városháza tanácskozó termében tartotta rendkívüli képviselő-testületi ülését, melyen az alábbi napirendi pontokat tárgyalta: Tervezett napirend: 6 igen1. Beszámoló a polgármester által veszélyhelyzet idején hozott döntésekrőlElőadó: Füstös János polgármester 5 igen – 1 nem 2. Előterjesztés…

Események

K okt. 06 @ 8:00AM -
ARADI VÉRTANÚK EMLÉKNAPJA
Szo okt. 10 @ 1:00PM - 06:00PM
Múzeumi elvonulás
Sze okt. 14 @ 5:00PM -
Író-olvasó találkozó
P okt. 16 @ 4:30PM -
"Szüret idején" kiállítás
Szo okt. 17 @ 8:00AM -
Hegykapu fesztivál
H okt. 19 @ 4:30PM -
Az 1956-os berzencei sortűz
Sze okt. 21 @ 4:30PM -
"Egy nép kiáltott. Aztán csend lett." - előadás
Cs okt. 22 @ 5:00PM -
Október 23. - városi ünnepély
P okt. 30 @ 5:00PM -
Csokit vagy csalok

Eseménynaptár

Előző hónap November 2026 Következő hónap
H K Sz Cs P Szo V
week 44 1
week 45 2 3 4 5 6 7 8
week 46 9 10 11 12 13 14 15
week 47 16 17 18 19 20 21 22
week 48 23 24 25 26 27 28 29
week 49 30
Előző hónap December 2026 Következő hónap
H K Sz Cs P Szo V
week 49 1 2 3 4 5 6
week 50 7 8 9 10 11 12 13
week 51 14 15 16 17 18 19 20
week 52 21 22 23 24 25 26 27
week 53 28 29 30 31

Időjárás

Unknown

6°C

Csurgó

Unknown

Páratartalom: 62%

Szél: 3.22 km/h

  • 24 Márc 2016

    Tiszta 9°C 0°C

  • 25 Márc 2016

    Részben felhős 12°C 4°C