100 évvel ezelőtt 1915 decemberében is, Csurgó lakossága már lázasan készülődött a karácsonyra. Disznókat öltek, diót tisztítottak, vágták az aprófát a kemence befűtésére. A gyermekek féltett kincsként gyűjtötték a ritkaság számba menő fehér selyem és sztaniol papír darabkákat, melyek be diót és makkot csomagoltak dísznek a karácsonyfára.

Mivel ekkor már az első világháború szele és ellátási nehézségei Csurgóra is bőven elértek, így édességre nem is igen gondolhattak. Az apró cukorkák is csak néha jelentek meg a boltokban. A parasztcsaládok a maguk termelte gyümölcsökkel, zöldségekkel, saját húsfélével várták az ünnepet. A tisztviselő és értelmiségi családok is gyakran a földműves családokhoz mentek vásárolni, enyhítendő a kereskedelemben tapasztalható hiányokat.

A legnagyobb szükség azonban sok csurgói családban is fiakból, férjekből, édesapákból volt, kik a legszentebb ünnepet a háborús harctereken töltötték.

Csurgóról és környékéből legtöbben a a pécsi 19­-es honvéd tábori gyalogezred 3. zászlóaljába vonultak be.

A Kaposvárott állomásozó, csak „19-­esként” emlegetett katonai egység 1914. augusztus 9­-e után másik két zászlóaljjal a horvát területről indult a szerbiai front területére, melybe sok barcsi, csurgói, kaposvári, lengyeltóti, marcali, és nagyatádi baka kezdte meg a szolgálatát. Ide sorozták be többed magával Beke Ferenc csurgói, akkor még Szentai utcai gazdálkodó középparasztot is honvédnek.

1915 novembere már a Szerbiai harctéren találta a csurgói bakákat és ezredüket. November 11-én érkeztek meg Ivanjica községbe. A többnyire 1000­-1500 méter magaslatok között nem volt egyszerű az élet. A hazatért csurgói honvédek közül sokan meséltek a nagy kősziklákról a meredek oldalakról.

Az Ivanicja község melletti közel magaslaton, november 12­-én ellenséges támadás érte az ezredet. A veszteség 1 tiszt, 7 halott, 36 sebesült. Beke Ferenc mellett ketten is súlyosan megsérültek. Egy tüdő lövéses és egy félig leszakadt bokájú bajtársának nyújtott segítséget. A meredek hegyoldalon a hátán húzta a sebesülteket. Keserves pillanatok voltak ezek.

A további elhúzódó harcok miatt 1915 karácsonya is itt érte még Beke Ferenc csurgói honvédet, 2 gyermekes családapát is.

Idehaza idős szülei, felesége Beke Ferencné Takács Katalin, valamint gyermekei a 12 éves Rozália és a 10 éves Ferenc várták volna haza az akkori Szentai, ma Nagyváthy utca 11-­be.

Azonban a karácsonyi ünnepekre csak nagyon kevesen kaptak szabadságot. Akik a fronton maradtak, honvágytól szenvedve töltötték az ünnepeket. Epekedve vártak egy levelet egy fényképet a szeretett családjaikról.

Beke Ferenc 1915. december 12­-én kapta meg a felesége levelét, melyben egy fénykép is volt.

Még akkor este kusza betűkkel, könnyes szemmel a következőket írta a fénykép hátuljára:

„Világ Háború emlékére
megkaptam 1915 December
12 én Serbia Ivanicána a kedves
családját Beke Ferencz
Este 8 ora 42 perckor átvettem szeretetel”

Egy ilyen kép a háború keserves poklában az életet, a lelki túlélést jelentette. Az erőt a küzdelemre, hogy haza kell térni!

A fényképről 100 év távlatából is átsüt a szeretet, ahogy büszke, egyenes tartással áll az édesanya, vállán fogva két gyermekét, mintha csak azt üzenné: Mi jól vagyunk, vigyázok rájuk! A kép részleteit megfigyelve látszik, hogy az édesapa tiszteletére talán a legszebb ruháikat vették fel. Az ünneplős fehér csipkegallérokat és kézelőket, a fekete selyem kötényeket, és a fényesre súrolt templomba járó bőrcipőket.

1915-­ben az 1886-­ban született Beke Ferenc még a 30. évét sem töltötte be. Felesége még csak 29 éves volt. Jó módú középparaszti családként több birtokkal is rendelkeztek. Szőlő, rét, szántó és erdőbirtokosként idehaza is sok volt a munka. A férfiak helyett az asszonyok dolgoztak. A fiatal feleség hajtotta a lovakat, szántotta és szántatta a földeket, szervezte a munkálatokat. Nem volt könnyű az élet a hátországban sem.

A harctereken azonban még nehezebb lehetett a karácsonyvárás. Az ünnepi hangulat még a legkietlenebb frontvonalba is belopódzott. Elnémultak a fegyverek, több helyen szerény karácsonyi ünnepséget is rendeztek.

Az otthon melegéből maradtak a levelek és fényképek, melyekből ma már ritkaság egy olyat látni, mely a gazdájával együtt épségben hazatért az első háborúból.

A Beke család háborús szolgálatai ezzel még nem értek véget. A világégés nagy küzdelme egyre több katonát és áldozatot követelt. Folytatódtak a besorozások. 1916­-ban Csurgón is megkezdték az 1896­-ban, majd az 1897-­ben születettek hadba hívását.

Beke Ferenc öccse, az 1897-­ben született Beke József szintén behívót kapott. Az egykori Szentai, ma Nagyváthy utca 24. számú szülei házából hamarosan már az olasz harctereken találta magát az alig 19 esztendős fiatal ember. Ahol már kegyetlen körülmények között, iszonyatos veszteségekkel dúlt a véres háború.

Az időközben a háborúból hazatért bátyjával, Ferenccel, mégis meleg hangú, egy csoport kép hátuljára felírt üzenetében tudatta a hogylétét:

„ Szeretet Kedves Bátyám ezen soraim jó erőben és egészségben találja őket
én is hála Isten egészséges vagyok amejet magának is szerető szívemből kívánok
Kedves Bátyám it küldöm a az csoport fényképét ha megkapja röktön írja meg
itt voltunk a küsziklák között bevéve isten velük és velem
szerető öcse Jóska”

A kissé sötét tónusú fényképen háborús bakák csoportja látható, akik látszólag biztató arccal próbálnak üzenni az otthoniaknak. Hátuk mögött az olasz sziklák, melyek most hátteret, de sokuknak sajnos csak véghelyet adtak.

A háborús harctereken gyakran megfordultak a fényképészek, különösen olyan helyeken, ahol tudták, hogy jól működik a Feld Post, a háborús postaszolgálat. Innét ugyanis szívesen küldtek haza a bakák is fényképeket. Így jutott haza Csurgóra Beke József üzenete is, hátulján a K. u K. tábori bélyegzővel. Valóságos csoda, hogy a háború végeztével a feladója is hazatért.

Mindkét Beke testvér szép, tisztes öregkort ért meg. Ferenc 73, míg öccse József 88 évet élt. József egy gyermeke, és unokája, Ferenc dédunokái máig itt élnek Csurgón. Féltve őrizve apáik 100 éves fényképeit és szerető emlékét.

Vargáné Hegedűs Magdolna