Nem mindennapi eredményhirdetésre figyelhetett fel a megye, de elsősorban Csurgó városa. Ugyanis Ács Boglárka, a 23 éves csurgói egyetemista nyerte el ebben az évben a Kaposvár Szépe szépségverseny Szépség királynői címét.
A Dorottya Hotel dísztermében megrendezett szépségversenyen 9 somogyi lány indult a megmérettetésen, ahol háromszor vonultak a szakértő zsűri elé, hogy fürdőruhában, estélyiben és menyasszonyi ruhában is megmutathassák bájaikat.
A verseny eredményeképpen a zsűri Ács Boglárka szépségkirálynőt választotta a szépek legszebbikének, mely helyezés mellett további két udvarhölgyi és egy közönség- és különdíjas címet is kiosztott.
A szépség királynői cím mellé egyéb jutalmakat is átvehetett a csurgói leány. Három főre szóló 7 napos görögországi utazás, wellness hétvége, kondi és szolárium bérlet, kozmetikai csomag, fürdő és fellépő ruha, valamint egy a Kaposvár Szépe feliratú arany nyaklánc is a nyeremények között szerepelt.
Ács Boglárka elmondása szerint jelenleg a már megszerzett agrármérnöki diplomája mellett most végzi a Budapesti Gazdasági Egyetemet pénzügyi mester szakon, ahol januárban fog államvizsgázni.
További elképzeléseiről szerényen, de határozottan nyilatkozott az ifjú hölgy. Tavasszal tervezi elkezdeni a felkészülést a nyári szépségversenyre. Tovább, mint képzett mérnök-közgazdásznak vannak tervei és céljai a gazdasági-pénzügyi vonalon is.
Szabadidejében szíve utazik, fest és rajzol. Kedveli a művészettörténetet, a régi épületeket.
Családjával továbbra is Csurgón él, sok a kötődése városunkhoz. Elmondása szerint itt szeret otthon lenni.
VARGÁNÉ HEGEDŰS MAGDOLNA
2019. január 1-től az alábbiak szerint változik a rendelési idő a II. sz. háziorvosi körzetben:
Hétfő: 09-12
Kedd: 12-16
Szerda: 08-11
Csütörtök: 13-17
Péntek: 08-12
Somogycsicsó: kedd 10.30-11.30
Csurgónagymarton: szerda 11.15-12.15
Rendel: Dr. Zakariás-Bedő Mária Margit
A napirendekhez kapcsolódó előterjesztések az alábbi linkre kattintva érhetőek el:
Csurgó Járási Család- és Gyermekjóléti Központ és Szolgálat
a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. • alapján
pályázatot hirdet
Csurgó Járási Család- és Gyermekjóléti Központ és Szolgálat
Családsegítő
munkakör betöltésére.
A közalkalmazotti jogviszony időtartama:
határozott idejű 2021.05.31. –ig tartó közalkalmazotti jogviszony
Foglalkoztatás jellege:
Teljes munkaidő
A munkavégzés helye:
Somogy megye, 8840 Csurgó, Kossuth utca 1.
A munkakörbe tartozó, illetve a vezetői megbízással járó lényeges feladatok:
Család- és gyermekjóléti szolgáltatás családsegítői tevékenységének ellátása a szociális munka módszereivel. Hivatalos ügyintézésben segítségnyújtás, nevelési, életvezetési tanácsadás, komplex családsegítés.
Illetmény és juttatások:
Az illetmény megállapítására és a juttatásokra a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény rendelkezései az irányadók.
Pályázati feltételek:
• Főiskola, Szociális szakvégzettség,
• Felhasználói szintű MS Office (irodai alkalmazások),
• B kategóriás jogosítvány,
• magyar állampolgárság, büntetlen előélet, cselekvőképesség
Elvárt kompetenciák:
• Kiváló szintű Empátia, tolerancia, jó szervező kézség, terhelhetőség.,
A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások:
• Szakmai önéletrajz, mely tartalmazza a pályázó személyes adatait és elérhetőségét is. Végzettséget, képesítést igazoló okiratok másolata. 3 hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítványt. Nyilatkozat arról, hogy a pályázóval szemben az 1997 évi XXXI tv. 15 § (8) bek. meghatározott kizáró okok nem állnak fenn. Nyilatkozat arról, hogy a pályázó hozzájárul ahhoz, hogy a pályázati eljárásban résztvevők a pályázati anyagba betekinthessenek.
A munkakör betölthetőségének időpontja:
A munkakör legkorábban a pályázatok elbírálását követően azonnal betölthető.
A pályázat benyújtásának határideje: 2018. december 27.
A pályázati kiírással kapcsolatosan további információt Buzásné Mester Berndett nyújt, a 06-82-472-432 -os telefonszámon.
A pályázatok benyújtásának módja:
• Postai úton, a pályázatnak a Csurgó Járási Család- és Gyermekjóléti Központ és Szolgálat címére történő megküldésével (8840 Csurgó, Kossuth utca 1. ). Kérjük a borítékon feltüntetni a pályázati adatbázisban szereplő azonosító számot: K.2284/2018. , valamint a munkakör megnevezését: Családsegítő.
• Személyesen: Buzásné Mester Bernadett, Somogy megye, 8840 Csurgó, Kossuth utca 1. .
A pályázat elbírálásának határideje: 2018. december 31.
A KÖZIGÁLLÁS publikálási időpontja: 2018. december 10.
A pályázati kiírás közzétevője a személyügyi központ. A pályázati kiírás a munkáltató által a személyügyi központ részére megküldött adatokat tartalmazza, így annak tartalmáért a pályázatot kiíró szerv felel.
Csurgó Járási Család- és Gyermekjóléti Központ és Szolgálat
a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. • alapján
pályázatot hirdet
Csurgó Járási Család- és Gyermekjóléti Központ és Szolgálat
Szociális diagnózist felvevő esetmenedzser
munkakör betöltésére.
A közalkalmazotti jogviszony időtartama:
határozott idejű 2019.12.31. –ig tartó közalkalmazotti jogviszony
Foglalkoztatás jellege:
Teljes munkaidő
A munkavégzés helye:
Somogy megye, 8840 Csurgó, Kossuth utca 1.
A munkakörbe tartozó, illetve a vezetői megbízással járó lényeges feladatok:
A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. tv., a Gyvt. a 15/1998.(IV.30.)NM. rendelet vonatkozó részei illetve a szakmai protokoll és módszertani útmutató alapján szociális diagnózis felvétele a Csurgói Járásban.
Illetmény és juttatások:
Az illetmény megállapítására és a juttatásokra a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény rendelkezései az irányadók.
Pályázati feltételek:
• Főiskola, Szociális szakvégzettség,
• Felhasználói szintű MS Office (irodai alkalmazások),
• B kategóriás jogosítvány,
• magyar állampolgárság, büntetlen előélet, cselekvőképesség, rugalmas munkaidőkeret
Elvárt kompetenciák:
• Kiváló szintű terhelhetőség, empátiás készség, problémamegoldó képesség, jó kommunikációs készség, tolerancia,,
A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások:
• Szakmai önéletrajz, mely tartalmazza a pályázó személyes adatait és elérhetőségét is. Végzettséget, képesítést igazoló okiratok másolata. 3 hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítványt. Nyilatkozat arról, hogy a pályázóval szemben az 1997 évi XXXI tv. 15 § (8) bek. meghatározott kizáró okok nem állnak fenn. Nyilatkozat arról, hogy a pályázó hozzájárul ahhoz, hogy a pályázati eljárásban résztvevők a pályázati anyagba betekinthessenek.
A munkakör betölthetőségének időpontja:
A munkakör legkorábban a pályázatok elbírálását követően azonnal betölthető.
A pályázat benyújtásának határideje: 2018. december 27.
A pályázati kiírással kapcsolatosan további információt Buzásné Mester Berndett nyújt, a 06-82-472-432 -os telefonszámon.
A pályázatok benyújtásának módja:
• Postai úton, a pályázatnak a Csurgó Járási Család- és Gyermekjóléti Központ és Szolgálat címére történő megküldésével (8840 Csurgó, Kossuth utca 1. ). Kérjük a borítékon feltüntetni a pályázati adatbázisban szereplő azonosító számot: K. 2285/2018. , valamint a munkakör megnevezését: Szociális diagnózist felvevő esetmenedzser.
• Személyesen: Buzásné Mester Bernadett, Somogy megye, 8840 Csurgó, Kossuth utca 1. .
A pályázat elbírálásának határideje: 2018. december 31.
A KÖZIGÁLLÁS publikálási időpontja: 2018. december 10.
A pályázati kiírás közzétevője a személyügyi központ. A pályázati kiírás a munkáltató által a személyügyi központ részére megküldött adatokat tartalmazza, így annak tartalmáért a pályázatot kiíró szerv felel.
A napirendekhez kapcsolódó előterjesztések az alábbi linkre kattintva érhetőek el:
MEGHÍVÓ
Csurgó Város Képviselő-testülete 2018. november 28-án (szerdán) 17:00 órakor a
Közösségi Ház kupolatermében
KÖZMEGHALLGATÁST
tart, melyre ezúton tisztelettel várja az érdeklődő lakosságot.
Napirend:
1. Tájékoztató a Helyi Esélyegyenlőségi Programról
Előadó: Füstös János polgármester
Csurgó, 2018. november 19.
Füstös János sk.
polgármester
Ifjú zenebarátok találkoztak és kápráztatták el tehetségükkel az érdeklődöket november 21-én a Történelmi Parkban. Az Ifjú Zenebarátok Világnapja alkalmából először megtartott eseményen az Overtones Alapfokú Művészeti Iskola, a Farkas Ferenc Zene- és Aranymetszés Alapfokú Művészeti Iskola, a Nagyatádi Bárdos Lajos Sport Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, a Pálóczi Horváth Ádám Református Alapfokú Művészeti Iskola növendékeinek előadásait hallhatta a nagyérdemű. Zárásként Kollonay Zoltán - a Farkas Ferenc Zene- és Aranymetszés Alapfokú Művészeti Iskola billentyűs tanszakának zenetanára -, Magyar Fantázia című darabját adta elő, melyet a közönség hosszantartó hangos tapssal jutalmazott. A rendezvény végén a szervezők fogadással várták a résztvevőket.