2017. január 06., péntek 12:53

Az összefogás jegyében ünnepelt Csurgón a Somogy Megyei Közgyűlés (Fotógalériával) Kiemelt

Ünnepélyes bevonulással vette kezdetét Csurgón a megyecímer 519. évfordulójának tiszteletére rendezett megyenap. A hűség és az összefogás jegyében ünnepelt a Somogy Megyei Közgyűlés.

Somogy polgárai minden évben vízkeresztkor ünneplik a megye napját, hiszen több mint fél évszázaddal megelőzve a többi megyét, elsőként adományozott címert és pecséthasználati jogot Somogy vármegyének 1498. január 6-án II. Ulászló. Adománylevelében a király hangsúlyozta, hogy adományával a vármegyék, az akkori trónkövetelőkkel szemben tanúsított hűségét és áldozatkészségét óhajtja kihirdetni.

Az ünnepség kezdetén Füstös János Csurgó város polgármestere köszöntötte az megjelenteket. Köszöntőjében kiemelte: nagy megtiszteltetés városunk számára, hogy ismét itt láthatjuk vendégül Somogy Megye Ünnepi Közgyűlését és itt tarthatjuk a Megyenapot. Ez azt is mutatja, hogy a megye úgy tekint ránk, illetve a többi településre is, hogy partnerei vagyunk és mi üdvözöljük ezt a kezdeményezést. Ez mindenképpen nagyon megtisztelő és felemelő dolog számunkra.

DSC 0247

Biró Norbert a Somogy Megyei Közgyűlés elnöke köszöntőjében felidézte a megye címerének szimbólumait, valamint hangsúlyozta Somogyország dicső múltjának, évszázadok óta meglevő adottságainak ápolásához, valamint jövőbeli lehetőségeinek érvényesítéséhez összetartozásra van szükség. - Az összetartozásra most is óriási szükség van a család, kisebb-nagyobb közösségek szintjén és országosan is. Csak úgy maradhatunk önállóak, csak úgy erősödhetünk tovább, ha a címerünkben megjelenő összetartozás érzése átjárja a testünket, szívünket és lelkünket. A somogyi emberek mindig is nyitottak voltak az újra, a változásra. Magam is fontosnak tartom, hogy a Megyei Önkormányzat a somogyi emberekkel, közösségekkel egyre intenzívebb kapcsolatot tartson. Remélem, közelebb kerülhetnek egymáshoz a megye választott képviselői, testületei, valamint a megye polgárai is. Ez a nyitottság hozott bennünket ma Csurgóra is. Abba a városba, amely jól példázza Somogy történelmét, a somogyiak elkötelezettségét és tenni akarását. Keresztény értékeinek hű ápolóiként nem csak a katolikus hit mellett tették le voksukat az itt élők, hanem kiemelkedő szerepet vállaltak a reformáció terjesztésében is. A reformáció ötszázadik évfordulóján a reformátusok somogyi központi városaként különösen büszkék lehetnek mindarra, amit alkottak és azokra az emberekre, akik kiemelkedően sokat tettek a város hírnevéért, s akikre nem csak önök csurgóiak, hanem az egész megye büszke lehet - hangsúlyozta Biró Norbert.

A nap díszvendége, Steinbach József a Dunántúli Református Egyházkerület püspöke köszöntőjében a felülről való áldás szerepét, a megtartatás fontosságát hangsúlyozta. - A mai nap az egyházi év rendje szerint a vízkereszt napja. Jézus megkeresztelkedését szintén a mai naphoz kapcsolják. Nekünk is szükségünk van ebben az esztendőben az Úr eligazító, bátorító szavára, amit aztán egymásnak kell tovább adnunk. Hogy olyanokká legyünk mi is, akikben a Biblia szavaival élve gyönyörködni lehet. Ebben az esztendőben emlékezünk meg a reformáció ötszázadik évfordulójáról. Számos programmal emlékezünk meg mindarról, amit az élő Isten az élet számtalan területén megadott nekünk. A világ legszebb, legnyitottabb helyén élhetünk Magyarországon és Somogyországban. Hogy ez így maradjon, igenis szükségünk van gyökereinkre, hitbeli, nemzeti identitásunkra, szükségünk van egymásra, valamint a hitre, reményre, szeretetre, amit egyedül az Úr adhat nekünk.

A köszöntő után kitüntetések átadásával folytatódott a Megyenap. A Somogy Megyei Közgyűlés azon személyek és kollektívák elismerésére, akik kiemelkedő tevékenységükkel a megye fejlődését szolgálták, illetve munkájukkal kimagasló érdemeket szereztek, elismeréseket alapított.

DSC 0310

A Somogy Megyei Közgyűlés a megye legmagasabb elismeréseként „Pro Comitatu Somogy” Kitüntető Díjat és megyecímerrel díszített aranygyűrűt adományozott Majthényi Szabolcsnak és Domokos Andrásnak a balatonföldvári Spartacus Vitorlás Egylet vitorlázóinak.

Somogy Polgáraiért Díjban részesült Dr. Andrásofszky Zsolt gyerekorvos, tüdőgyógyász (posztumusz), Bogdán János Szenyér polgármestere, Bozsoki-Sólyom János balatonkiliti lelkipásztor, Csanády József siófoki nyugdíjas, Gőbölös Attila kaposszerdahelyi keramikus, Dr. Horváth László a Simonfai Közös Önkormányzati Hivatal címzetes főjegyzője, a balatonszentgyörgyi Margaréta Nyugdíjas Egyesület, Meiszterics János marcali vállalkozó, Mihályfalvi László a kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium címzetes, örökös igazgatója, Nagy Zoltán nagybajomi röplabda edző, Ojtó Lajos kaposvári vállalkozó, Dr. Orbán Csaba a Nagyatádi Kórház megbízott főigazgatója, a Csurgó Kistérségi Járóbeteg-szakellátó Központ ügyvezető igazgatója, Podmaniczky János balatonföldvári borász, Pucskó Zsolt, kisberényi hagyományőrző, Reiz Tamás, Potony polgármestere, Siketek és Nagyothallók Országos Szövetségének Somogy Megyei Szervezete, A barcsi SERES Gépipari és Kereskedelmi Kft. Kollektívája, A somogyvári Somogy Megyei Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Egységes Módszertani Intézmény, Kollégium dolgozói közössége, a Szent László Király Lovagrend.

Az ünnepi közgyűlést Bencze Ilona Jászai Mari-díjas, Érdemes Művész, Kovács Mátyás versmondó, a Kaposvár Helyőrségi Zenekar, valamint az Oberon Társulat műsora színesítette.

SZB

 

 

Megjelent: 1955 alkalommal Utoljára frissítve: 2017. január 07., szombat 13:39

Eseménynaptár

Előző hónap Március 2024 Következő hónap
H K Sz Cs P Szo V
week 9 1 2 3
week 10 4 5 6 7 8 9 10
week 11 11 12 13 14 15 16 17
week 12 18 19 20 21 22 23 24
week 13 25 26 27 28 29 30 31

Időjárás

Unknown

6°C

Csurgó

Unknown

Páratartalom: 62%

Szél: 3.22 km/h

  • 24 Márc 2016

    Tiszta 9°C 0°C

  • 25 Márc 2016

    Részben felhős 12°C 4°C