2017. július 19., szerda 16:39

Közösen egyeztettek a város mindennapjait megnehezítő helyzetről Kiemelt

Közös egyeztetésen került napirendre a város egyes utcáiban tapasztalható elviselhetetlen szaghatás, mely hosszú hetek óta nehezítette meg a csurgói lakosok mindennapjait. A probléma mielőbbi megoldása érdekében július 19-én Csurgó város polgármestere, a Délzalai Víz- és Csatornamű Zrt., a vágóhidat üzemeltető TOPESA Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., valamint az ÁNTSZ képviselete közös tanácskozás során értekeztek a kialakult helyzetről.

A megbeszélést követően Füstös János polgármester elmondta:

- A májusi fogadónapomon keresett meg egy csurgói lakos ezzel a problémával és elmondta, hogy a városi szennyvízkezelő telep felől nagyon kellemetlen szagok terjednek a Zrínyi, Eötvös utca irányába. Én ezt követően megkezdtem az egyeztetéseket a helyi üzemvezetővel, illetve a jelenlegi szolgáltató, Délzalai Víz- és Csatornamű Zrt. vezérigazgatójával. Többször egyeztettünk egymással, illetve az előző képviselő-testületi ülésen is szóba került ez a probléma, ami egyre több embert érintett és egyre több jelzés érkezett személyesen, illetve közösségi oldalakon keresztül is.

A mai napra kezdeményeztem egy megbeszélést a szolgáltatóval a Délzalai Víz- és Csatornamű Zrt. vezérigazgatójával, a szolgáltatási igazgatójával, illetve a helyi üzemegység vezetőjével, a vágóhidat üzemeltető TOPESA Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. ügyvezetőjével, illetve az ÁNTSZ szakemberével és közösen végigbeszéltük, hogy mi lehet ennek a szaghatásnak az oka, illetve, hogy mik lehetnek a teendők az elkövetkező időben.

Mind a két vállalkozás elismerte, hogy voltak technikai, technológiai nehézségeik az elmúlt hetekben, hónapokban. El lehet képzelni, mind a kettő cég nagyon komplex, több gépet, nagyon speciális berendezéseket üzemeltető vállalkozás, tehát azért akadnak műszaki jellegű dolgok. Ezeket megbeszéltük. A pótlásuk nagymértékben megvalósult és én úgy értesültem, hogy az elmúlt napokban, kilencedikétől nincsen jelentősebb szaghatás. Ebben az ÁNTSZ szakembere is megerősített, illetve én azt gondolom, hogy a mai megbeszélés mindenképpen szükséges és jó volt, hogy egy asztalhoz le tudtuk ültetni az érintetteket. Abban bízunk, hogy az elkövetkezendő időszakban helyreáll a rend, hiszen 2004-ben került átadásra ez a szennyvíztelep, illetve 2002 óta működik a vágóhíd Csurgón ezen a helyen, ugyanazon a helyen nagyjából ugyanazzal a technológiákkal. Éppen ezért furcsa volt, hogy ami több éve, vagy évtizede működik, abban egyik hétről, vagy egyik hónapról a másikra ilyen változás következzen be.

Én bízom abban, hogy helyre áll a rend és hogy a csurgóiak ugyanúgy tudják élni a mindennapjaikat akár a Zrínyi utcában, akár más területeken és a nyárra való tekintettel a nagy meleg sem fog ebben problémát okozni és az ablakokat is ki lehet nyitni, hiszen sokan ezt is panaszolták. Úgyhogy most mind a két cég vezetője ígéretet tett, hogy még jobban, még körültekintőbben odafigyelnek erre a problémára, úgyhogy ebből a szempontból én köszönöm is ezeket a jelzéseket és bízom benne, hogy helyre áll a rend és minden a régi kerékvágásban tud folytatódni.

Abban maradtunk, hogy folyamatosan figyelünk erre a problémára. Ami azonban nehezíti a helyzetet az az, hogy nincs egy olyan mérőműszer, mint akár a zajnál, akár más technológiánál, hogy ez kimutatható legyen valamilyen műszaki paraméterrel. Ez eléggé egyedi és eléggé speciális minden embernél, minden személynél másként jelenik meg. De mindenféleképpen fontos, hogy erre figyeljünk. Azt gondolom és bízom benne, hogy helyre áll a rend és ugyanolyan lesz a csurgóiaknak a hétköznapjai ezekben az utcákban, ezeken a területeken, mint sok-sok évvel ezelőtt - összegezte Füstös János.

Megjelent: 2426 alkalommal Utoljára frissítve: 2017. július 20., csütörtök 17:19

Eseménynaptár

Előző hónap Március 2024 Következő hónap
H K Sz Cs P Szo V
week 9 1 2 3
week 10 4 5 6 7 8 9 10
week 11 11 12 13 14 15 16 17
week 12 18 19 20 21 22 23 24
week 13 25 26 27 28 29 30 31

Időjárás

Unknown

6°C

Csurgó

Unknown

Páratartalom: 62%

Szél: 3.22 km/h

  • 24 Márc 2016

    Tiszta 9°C 0°C

  • 25 Márc 2016

    Részben felhős 12°C 4°C