A magyar hősökre emlékezett Csurgó 2018. május 27-én. A Világháborús emlékműnél Simon Mihály önkormányzati képviselő, igazgató megemlékező beszédében a háborúban elesett hőseinket méltatta. Az eseményen közreműködött versekkel a Csurgói Eötvös József Általános Iskola diákjai, énekekkel az Őszirózsa Nyugdíjas Klub. A megemlékezés koszorúzással zárult. (function(d, s,…
Második éve elevenítették fel a Pünkösdi Búcsú és Máriás-kúti Vásár közel 800 éves múltra visszatekintő hagyományát. A Csurgói Szentlélek Templomban megtartott szentmisét követően a résztvevőket Vargáné Hegedűs Magdolna ismertette meg a Máriás-forrás legendájával. A búcsújárók megáldása után Szabó Sándor alpolgármester köszöntötte az ünneplőket. "Tisztelt ünneplő…
Csurgó Város Önkormányzata az elmúlt évek nagy volumenű fejlesztéseinek megvalósítása mellett elengedhetetlennek tartja a rendezett, tiszta városkép kialakítását és megőrzését egyaránt. Ez év márciusában átadásra került az új hulladékudvar, amely a Zrínyi utcából a szennyvíztelep irányába nyíló bekötőút mentén található. A lakosság számára keddi és…
Tisztelt csurgói Ingatlanhasználó! a Viridis Pannonia Nonprofit Kft. az alábbi közleménnyel kereste fel hivatalunkat: „Értesítjük az ingatlanhasználókat, hogy a Csurgó Város területén végzett útburkolat felújítási munkálatok miatt Társaságunk 2018. május 16-tól, a munkálatok befejezéséig a vegyes hulladékok rendszeres begyűjtését az Arany János utcában, Csokonai utcában,…
Tisztelt Ügyfelünk! Tájékoztatjuk, hogy a Csurgó, Széchenyi tér 21. szám alatti bankfiókunk 2018. május 11-én 12 órakor bezár és a Széchenyi tér 1. szám alatti ideiglenes fiókba költözik. A felújítás alatt, 2018. május 14-től az ideiglenes fiókunkban változatlan nyitvartartási időpontokkal várjuk Önt. Nyitvatartás: Hétfő: 7:45…