Az ételek modernizálásának, a mai kor követelményeihez igazításának, azok egészségesebb elkészítésének céljával országos közétkeztetési versenyt hirdetett 2019-ben az Étrend Magyar Konyhafőnökök Egyesülete és a NÉBIH. A versenyre az ország minden tájáról várták a tudásukat megmérettetni kívánó közétkeztetőket.
A szervezők és a zsűri a magyarországi realitásoknak megfelelő, nagy adagszámban elkészíthető, étvágygerjesztő, kiváló ízharmóniájú 3 fogásos menü elkészítését várták a nevezőktől.
A 2 fordulós verseny első fordulójában a szakértő zsűri a beérkező pályaművek dokumentációját, leírását értékelte, csatolva a pontos technológiai leírást, a tálalási javaslatot, kiegészítve a kitálalt ételről készített fotókat.
Az első fordulóban legjobbra értékelt 12 csapat pályaműve jutott tovább a második fordulóba, ahol a továbbiakban lehetőség nyílik a pályaművek elkészítésére.
- Nagyon örülünk az első fordulóban elért eredménynek. A versenyre való felkészülés során mindenki fejlődik, így olyan szakmai tapasztalatokra tehetünk szert, amivel továbbfejleszthetjük a közétkeztetés szakmai színvonalát. Ugyanakkor az ilyen nagy publicitást kapott eseményeken való részvétellel büszkén népszerűsíthetjük konyhánkat, valamint nem utolsósorban Csurgó városát – mondta Szakállné Káplár Erika élelmezésvezető.
A napirendekhez kapcsolódó előterjesztések az alábbi linkre kattintva érhetőek el:
A díjazott boros gazdák egy csoportja, jobbról Ács Ferenc, mellette Ács Boglárka az est háziasszonya
Fehér, rosé és vörösbor kategóriában összesen 305 bormintával neveztek a szőlős gazdák a 2019. február 23-án megrendezett XXII. Nemzetközi, de egyben a Délnyugat-Balatoni Hegyközség 2019. évi borversenyére.
A felvonultatott valóban sokszínűen nemzetközi borok Európa minden irányából eljutottak Csurgóra. Erdélyből, a Felvidékről, Horvátország több régiójából, a Dráva mentétől az Istriáig, de még a távoli Belgium tőkéinek terméséből is érkezett nedű a csurgói poharakba.
A borok bírálatát az ötször négyfős, Módos Péter nyugalmazott Magyar Borakadémiai elnök vezette szakértőkből álló zsűri végezte el.
A 305 bormintából több mint 10% volt az aranyérmes bor, ami nemzetközi viszonylatban is jónak mondható eredménynek számít.
A szakértők bírálata alapján 7 nagyarany, 37 arany, 112 ezüst, 96 bronz és 54 oklevél minősítés született.
A díjak és oklevelek átadása előtt Füstös János Csurgó Város polgármestere, Bíró Norbert, a Somogy Megyei Közgyűlés elnöke és Szászfalvi László Országgyűlési képviselő köszöntötte a jelenlévőket.
Beszédeikben hangsúlyozták a szőlő termesztés és bor készítés színvonalának folyamatos emelkedését, a Kárpát medencei magyarság és a szomszédos népek képviseleteinek jelentőségét, méltatva a Csokonai Borlovagrend szervező, közösségépítő, színvonalas borkultúra terjesztő tevékenységét.
A közel 300 fős rendezvény hivatalos részét jó hangulat vacsorás bál követte, melynek keretében értékes tombola tárgyak kerültek kisorsolásra.
Ureczky Attila, a Délnyugat-Balatoni Hegyközség választmányi tagja és a Csurgói Csokonai Borlovagrend kamarása kérdésünkre elmondta, hogy a tavalyi termés borászati évét kielégítő eredménnyel zárták a gazdák.
Erős közepes termés mellett jó minőségű borok születtek. Az eső elegendőnek bizonyult az elmúlt évben, de a néha 40 fok körüli hőmérséklet nem mindig kedvezett az optimális cukor fok kialakulásának. Összességében azonban szép, harmonikus savakkal, zamatos borok kerülhettek a hordókba.
A csurgói bortermelők közül kiemelkedő eredményt ért el Ács Ferenc, kinek Ottonel Muskotály fehér borára Nagy Arany minősítést kapott. A szőlős gazda elmondása szerint ebből a fajtából 100 tőke szőlője van, melyeket 5 évvel ezelőtt telepített. A jó minőségű termés elérése érdekében már a metszésnél, a zöld munkáknál, majd a már zölden mutatkozó fürt számnál is ügyelt a tőkék termésének mérsékelt visszafogására.
A szüret után így nyert 200 liter szőlőlevet új eszközökkel és módszerekkel, reduktív technológiával dolgozta fel. A reduktivitás lényege, hogy az első perctől kezdve oxigén mentes, zárt környezetben történik a szőlőlé leengedése, borrá erjesztése, tárolása és fejtése is.
Ugyanis, ahogy a kiváló Nagy Arany minősítés is mutatja, a bor érése folyamán az illat- és zamatanyagok redukált környezetben fejlődnek a leg optimálisabban.
Vargáné Hegedűs Magdolna
Hirdetmény
A KASZÓ Zrt.
2019. Február 15-től 2019. március 31-ig
az intenzív vadásztatás miatt a teljes erdőterületére erdőlátogatási tilalmat rendelt el.
A korlátozás 7- 17 óráig tart!
Az erdőterületet látogatni tilos!
Járművel (kerékpárral is) az erdőterületre behajtani bármely időpontban tilos!
Kutyát az erdőben póráz nélkül sétáltatni tilos!
A tilalom megszegői 50.000 Ft-ig terjedő pénzbírsággal sújthatók!
Tóth Sándor sk.
irodavezető
Hirdetmény
A SEFAG Erdészeti és Faipari Zrt.
2019. február 01-től 2019. február 28-ig
az Iharosi
vadászterületére átmeneti és teljes erdőlátogatási korlátozást rendelt el intenzív vadásztatás miatt.
A korlátozás 0-24 óráig tart.
A korlátozás nem érinti a SEFAG Zrt munkavállalóit, az érvényes vállalkozói szerződéssel munkát végző vállalkozókat, a kiadott faanyag gyűjtésére vonatkozó érvényes engedéllyel rendelkezőket, valamint a jelzéssel ellátott turista útvonalakat használó turistákat!
A tilalom megszegői 50.000 Ft-ig terjedő pénzbírsággal sújthatók!
Tóth Sándor sk.
irodavezető
Audiovizuális verseny Csokonai és Preradović munkásságának feldolgozásával című versenyen vettek részt magyar és horvát diákok. A határon átnyúló horvát-magyar rendezvényre 2019. február 12-én Csurgón, a Csokonai Közösségi Ház nagytermében került sor. A Csurgó Város Önkormányzata szervezésében, a “Preradović & Csokonai - celebration of romantic poets of the cross-border area” (HUHR/0601/212/0011) című projekt keretén belül megrendezett eseményen Szabó Sándor Csurgó város alpolgármestere köszöntötte a résztvevőket. Köszöntőjében kiemelte: a pályázat egyik célja az, hogy a nyelvi nehézségek ellenére is szót tudjunk érteni egymással. Ez a mai rendezvény az audiovizualitás eszközével teremt minden résztvevő számára jól érthető, közös nyelvet – tette hozzá.
A versenykiírásra Csurgóról a Csokonai Vitéz Mihály Református Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium Csokonai Rokonai csapata, Csokonai Vitéz Mihály – Okoskodások, Érzések (részlet) címmel nyújtott be pályázatot.
A horvát Pitomača községről a Gimnazija Petra Preradovića iskola csapata „A nyelv a nemzeti identitás alapja” címmel nevezett.
A beérkezett pályázatok számára tekintettel, a beküldött pályamunkák előzetes értékelésen estek át. Az esemény során a csapatok feladata így az általuk beküldött videoklip levetítését követően, saját pályamunkájuk bemutatása volt.
A pályamunkák értékelését követően Szabó Sándor alpolgármester okleveleket, valamint díjakat adott át a csapat tagjainak. Az esemény állófogadással zárult. A rendezvényt Tratnyek Sára és Gyurókovics Tibor horvát-magyar zenei előadása színesítette.
A napirendekhez kapcsolódó előterjesztések az alábbi linkre kattintva érhetőek el: