Fürdőzéssel egybekötött borkóstolón vehettek részt augusztus 3-án a Csurgó Városi Uszodába ellátogatók. A rendezvényen olyan helyi és Horvátországból érkező borokat lehetett megkóstolni, amelyek már regionális és nemzetközi borversenyeken minősítésre kerültek. A 12 borosgazda, mintegy 24 féle borával a jó idő mellett, a választékból sem volt…
2017. augusztus 01., kedd 08:38

Járdaszakaszok újulnak meg Csurgón

2017. szeptember 30-ig több utcában is járdaszakaszok újulnak meg. Az új szakaszok pályázati forrásból, továbbá önerőből készülnek. Közmunka program keretén belül nyertünk forrást, melyből több utcában is járdaszakaszokat építünk. A pályázati kiírásnak megfelelően a szakaszokat meg kellett osztani. Így a Basakuti utcában összesen 224 méter…
Csurgó Város Képviselő-testülete 2017. július 26-án 9:00 órakor a Városháza tanácskozó termében tartotta soron következő képviselő-testületi ülését, melyen az alábbi napirendi pontokat tárgyalta:
2017. július 26., szerda 17:03

Értesítés légi szúnyoggyérítésről

Ezúton értesítjük, hogy Csurgó Város Önkormányzatának illetékességi területén a PMG Szúnyogkontroll Konzorcium ( 6724 Szeged, Kossuth L. sgt.43. ) kivitelezésében légi úton történő kémiai szúnyoggyérítés kerül elvégzésre. A védekezés időpontja: 2017. augusztus 02-án, a napnyugtát megelőző 1,5 órában. Tartaléknapok: a főnapot követő 2 nap. Felhasználásra…
2017. július 26., szerda 16:57

Értesítés földi szúnyoggyérítésről

Ezúton értesítjük, hogy Csurgó Város Önkormányzatának illetékességi területén a PMG Szúnyogkontroll Konzorcium ( 6724 Szeged, Kossuth L. sgt.43. ) kivitelezésében földi úton történő kémiai szúnyoggyérítés kerül elvégzésre. A védekezés időpontja: 2017. augusztus 04-án, a napnyugta után. Rossz idő esetén a védekezés 2017. augusztus 05-06-án, ugyanebben…

Események

Cs jún. 04 @ 5:00PM -
Nemzeti összetartozás napja
P jún. 19 @ 6:00PM - 10:00PM
Múzeumok éjszakája

Eseménynaptár

Előző hónap Július 2026 Következő hónap
H K Sz Cs P Szo V
week 27 1 2 3 4 5
week 28 6 7 8 9 10 11 12
week 29 13 14 15 16 17 18 19
week 30 20 21 22 23 24 25 26
week 31 27 28 29 30 31
Előző hónap Augusztus 2026 Következő hónap
H K Sz Cs P Szo V
week 31 1 2
week 32 3 4 5 6 7 8 9
week 33 10 11 12 13 14 15 16
week 34 17 18 19 20 21 22 23
week 35 24 25 26 27 28 29 30
week 36 31

Időjárás

Unknown

6°C

Csurgó

Unknown

Páratartalom: 62%

Szél: 3.22 km/h

  • 24 Márc 2016

    Tiszta 9°C 0°C

  • 25 Márc 2016

    Részben felhős 12°C 4°C