Terv szerint halad Csurgó új Városi Uszodájának építése, mely már elérte a 85 százalékos készültséget. A nagy medence burkolása befejeződött. A kis medence oldalfala már elkészült, jelenleg a medence aljának burkolását végzik. A zuhanyzók nagyrésze szintén burkolás alatt van. Két jacuzzi hidegburkolása megtörtént. Elkezdték a…
Új tornacsarnok építése, a Csokonai Vitéz Mihály Református Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium főépületének részbeni rekonstrukciója, továbbá egy energiahatékonysági fejlesztés is megvalósulhat – hangzott el az intézmény március 24-én tartott sajtótájékoztatóján. Kovács József iskolaigazgató elmondta: Hosszabb folyamat előtt állunk, azonban sok előzetes tervünk van már.…
Tisztelt lakosok, kedves érdeklődők! Bizonyára Önök is látják, hogy városunkban, térségünkben önerőből és támogatásokból számos fejlesztés valósul meg. Csurgó Város polgármestereként, és a Csurgó Kistérségi Többcélú Társulás elnökeként, kollégáimmal azon dolgozom, hogy településünkön az életminőség folyamatosan javuljon. A következő két évben számos új beruházás fog…
Đurđevac, 2017. március 17. A đurđevaci önkormányzat meghívására utazott a csurgói küldöttség a szomszédos határmenti kisvárosba. Füstös János polgármester, Szabó Sándor alpolgármester, Vargáné Hegedűs Magdolna képviselő és Viola Ernő oktatási és kulturális referens. Pénteken este 19 órára kellett Đurđevacra érkeznünk. Ezen a napon volt a…
A Csurgói Városi Óvodák Környezeti munkaközössége a Hétszínvirág és Mókuskert tagóvodák nagycsoportos gyermekeinek kirándulást szervezett az erdőkkel körülvett Nagysalléri vadászmúzeumhoz és vadasparkhoz, valamint a Petesmalmi vidrapark vizes élőhelyeihez. A múzeumban a fenntartó SEFAG Zrt. színvonalas kiállításon – természetes élőhelyüket idézően és valósághű preparátumok segítségével –…